2025

Szilveszter Püspökszentlászlón

A korábbi évekhez hasonlóan a 2025-ös évet is Püspökszentlászlón zártuk. December 30-án közösen néztük meg Püspöki palotát és az arborétumot, majd egy körsétát tettünk a települést megkerülve. Másnap a Hármas hegyi radar állomáshoz mentünk fel.

Pásztorjáték a Gesztenyésben a Szent Flórián templomban

25 évig a Pálos templomban a Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyés Közösség szervezte és gyermekeik közreműködésével adta elő minden év december 24-én 16 órai kezdettel a pásztorjátékot gyönyörű zenével, mendikálásokkal.

A 2025 decembere azonban egy új szolgálatot kínált fel a Közösség számára. Pécsbánya Gesztenyés térségében áll egy gyönyörű bányásztemplom, melyből kezdett kifogyni a templomba járó hívek száma.

Szent Borbála koncert a Szent Flórián templomban

A Pécsbányai Művelődési Házzal közösen szervezett, december 3-án megtartott, hagyományos koncerten 2025 ben Solymosi Péter trombitaművész tanítványai szerepeltek és megtisztelt minket a Vivat Bacchus énekegyüttes is.

Látogatás a Nagyárpádi Fészek kézművesházba

2025 december 6-án tíz kreatív hölgy addig gyúrta, festette az agyagot, amíg a csodálatos használati tárgyak megszülettek. Az egyéni kezdeményezésre létrejött program költségét egyesületünk állta.

Kirándulás a Villányi borvidéken

2025 november 8-án, 16 vettek részt azon az „összetartáson”, melynek keretében több kilométeres, szőlő ültetvényeket is érintő túra végcéljaként megérkeztek a Vylyan teraszra.

Esztergom-Budapest kenukkal

A 2025-ben 21 résztvevővel (akik között újonc is volt :) ismét a Dunán eveztünk lefelé.  Az Esztergom és Budapest szakaszt augusztus 11-i indulással 5 bérelt kenuval 5 nap alatt teljesítettük. Az indulási ponthoz a csónakháztól bérelt busszal mentünk fel, melynek költségét (127eFt)  a Borostyán Egyesületállta. A túra „élménybeszámolóját” az alábbiakban olvashatjátok…

A remény hangjai

A 2025. évi nagytáborunkat július 23-27. között a somogyi dombok között megbúvó Szőcsenypusztára szerveztük. Nagyon jó adottságokkal rendelkező kollégium tudta fogadni a 28 fős közösségünket: nagy terület volt az épület körül, amit bejárhattunk (pl. sportpálya,  vadaspark, erdő stb.), kényelmes kollégiumi szobák és remek ebédlő várt ránk. A tábor napi ismétlődő programja volt a reggeli torna és ima (Tündi szervezésében), valamint a vacsora utána kötéltárs beszélgetés (Tündi ötlete nyomán) és zsolozsma (Ági vezetésével). 

Egy hétvége Lupussal

A Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyési Katolikus Közösségből 30 felnőtt vett részt a MaranaTha Lelkigyakorlatos Házban március 14-16. között megtartott lelki regeneráló összetartáson (lelkigyakorlaton) amelyet a Lupus atya vezetett.

Oldalak

Feliratkozás 2025 csatornájára