Egy színes hétvége Bólyban

p1610055.jpgA Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyési Katolikus Közösségből 35 felnőtt vett részt azon a lelki regeneráló összetartáson (lelkigyakorlaton) amelyet a Bólyi plébános Kutas Attila vezetett.

2024. március 1. pénteken a szállás elfoglalását követően elsétáltunk a városka templomába, ahol a közel három órás program alatt a közösség zenészei segítettek nekünk az elmélkedésben, elmélyülésben. Szombaton a templom melletti – Nagyapa térdén ülő unokakislány- szobornál egy Nemes Nagy Ágnes verssel indult a napunk, majd a plébánia épületében követhettük a plébános úr gondolatait. (pl: tudnunk kell, hogy csak részigazságaink lehetnek, és ezeket ne ráerőltetni akarjuk a másokra, hanem arra törekedjünk, hogy a másik elgondolkodjon azon, amit tőlünk hallott), de megismerhettük Tomáš Halík prágai katolikus teológus, vallásfilozófus Krakkóban, a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén tartott beszédének lényegét, továbbá egy youtube felvételen megnézhettük, meghallgathattuk Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspökének a Magyar Parlamentben elmondott tanúságtételét (hét évre hurcolták el Kazahsztánba kényszermunkára, „amikor emlékezünk a szenvedésre, emlékezzünk Isten nevelő iskolájára..” , egyik volt rabtársa feleségének - a munkatábort követően - ezt mondta: „Sztálin elvitt egy ördögöt és egy angyalt küldött haza”)  Az ebéd után a Kálvárián Attila „tiszi” vezetésével végigjártuk Jézus szenvedésének stációit. Ezt követően az Erzsébet Vígadóba mentünk, ahol egy teltházas előadás keretében Dr. Fodor Réka (Afréka) és Regele Krisztina afrikai orvosmisszióról tartott vetítettképes élménybeszámolóit hallgathattuk meg. (Az AFRÉKA Nemzetközi Humanitárius Alapítvány célja, hogy elmaradott országokba, térségekbe és katasztrófa sújtotta területekre egészségügyi missziókat szervezzen, támogasson és egészségügyi ismeretterjesztést végezzen. Réka most készül a 16. missziós útjára, Nigériába, ahol mindennaposak a törzsi háborúk, az emberrablások. Regele Krisztina fiatal tanítónő azért teljesített egy hosszú nyugat-európai biciklitúrát egyedül, hogy adományt gyűjtsön egy Nigériában épülő iskolának, melyet Amaka Osegbo nővér álmodott meg Fodor Rékával, és amelynek alapjai már állnak. Lyonból tekert el Lisszabonig, a spanyolországi  Santiago de Compostelan keresztül. Útjának tanulsága, hogy ha te is teszel valamit, akkor mindig találsz segítőket. A zarándokúton pedig egy dolog számít, az hogy, hogy bánsz a másik emberrel.) Az előadók Kutas Attilával együtt velünk vacsoráztak, majd válaszoltak kérdéseinkre. Vasárnap már az elmúlt másfél nap történésire tekintettünk vissza, majd részt vettünk a gitáros szentmisén. A programot ebéddel zártuk.  A szállást a Neidhardt Vendégházban (Bóly Márienberg 1343) illetve Atkári Pince Panzióban (Bóly 1346) foglaltunk, az étkezések a Vendégházban voltak. Arra tekintettel, hogy Alapszabályunk az egyesület céljaként elsőként rögzíti, hogy: „Ifjúsági és felnőtt közösségek vallási, kulturális, erkölcsi fejlődését szolgáló feladatok és programok, sport programok  szervezése, támogatása” a lelki program résztvevőinek a szállásköltségeit a Borostyán Egyesület állta (780 e Ft). Az étkezések közül a reggeliket hozott ételekből oldottuk meg, az ebédeket és vacsorákat mindenki maga fizette meg. Köszönjük a szervezőknek Kutas Attilának, Afrékának és Regele Krisztinának a tartalmas hétvégét.

Címke: