Ifi kenu túra

Az idén (2102-ben) sikerült a fiatalokat is bevonni egy dunai kenu túrába.

Július 31-én kedden 11 fiatal indult jókedvűen három 5 személyes kenu, és két veterán társaságában, a felnőtteknek már jól ismert Dunaföldvár - Mohács távon.

Egy nagy ponttyal való ismerkedésünk után érkeztünk Paks alá, ahol várt ránk a parton oda készített fedett „étkező”. Amíg a vacsora készült, addig az „instant” röplabdapályán zajlott a késhegyremenő küzdelem.

A holdfény és a tábortűz mellett jóízűen fogyasztottuk el a bográcsban készült vacsorát.

Másnap a ragyogó napsütésben megálltunk a Foktői strandon, ahol kiépített röplabdapályán mutattuk meg a helyieknek, milyen is a jóízű röplabda, a tűző napon. A melegtől eltikkadva elmajszoltunk néhány dinnyét majd belevetettük magunkat a hűs habokba. Aztán irány Fajsz.

A frissen nyírt gyepen felvertük sátrainkat, és megtudtuk hogy a tavaly megismert „Fogadó a két vidám matrózhoz” vendéglátóipari egység időközben érdeklődés hiányában végleg bezárt.

És ez még nem minden, „véletlenül” kétszer is vízbe borult az egyik kenu. Szerencsére sikerült megörökíteni és mindenkinek megúsznia (igaz, hogy ezt alapos előkészületek előzték meg).

A közös vacsora ismét gyorsan elfogyott, valahogy nem igazán volt gond az étvágyunkkal.

Csütörtökön – ahogy végig – szintén napsütésben indultunk, útközben néhány homokpadot kipróbáltunk. Megtudtuk, hogy a napszemüveg nem tud úszni a vízen, akkor sem ha divatos vagy drága. A napszemüveg süllyedés – keresés játékot a napszemüvegek nyerték 2:1 –re.

Bajára érve megtapasztalhattuk, hogy a Sugovica kellemesen langyos a Dunához képest, és nem csak a kormányosok tudnak kormányozni a kenuban.

Mivel csütörtök este érkeztünk a szombati diszkó elmaradt, így magunk próbáltuk az estét zenéléssel kitölteni.

Pénteken a Mohácsig tartó szakasz már – megedződve és lebarnulva – rutin feladat volt.

Azonban, hogy mindenből kapjunk egy kis ízelítőt, ahogy kikötöttünk Mohácson hatalmas zivatar kerekedett, megéltük Petőfi sorait alul, fölül:

„Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja Azért a víz az úr!” (T.F.)

 

 

A Borostyán Egyesület mindkét vízitúra esetében a kenubérlet költségét vállalta át, a többi – utazással, étkezéssel, szállásdíjjal kapcsolatos kiadásokat a résztvevők fizették ki.

Címke: