Nyári ifjúsági vízitúra 2014

k_dscn1931.jpgIzgalmasak voltak a kezdő lépések az idei evezést illetően, mivel a Duna pont akkor gondolt egyet és elég rendesen tetőzni kezdett, így át kellett szervezni az eredeti tervet.

Feri nagy hozzáértéssel és vízi rutinnal meg is tette ezt, tehát gond nélkül neki vághattunk a kilométereknek. Az új repertoár a Dunaföldvár-Mohács szakaszt tartalmazta, 4 napra elosztva, augusztus 4-7-ig. Kényelmesen, nem rohanósan, egymásnak – és persze a természetnek – örülősen.

Nem alkottunk nagy tömeget, de ennek is megvolt a szépsége, igazán családias volt így a légkör (6 fiatal és a Tumpek házaspár, Ági és Feri). Nem térnék ki minden részletre, inkább egy-egy jelenetet, momentumot emelnék ki a napjainkból.

Első nap igen remek táborhelyen kötöttünk ki Paksnál. Jó magas volt a partszakasz, így nem kellett aggódnunk, hogy elönt minket álmunkban a Duna. Kikötés után szépen kipakoltunk, tette mindenki a dolgát: a fiúk fát gyűjtöttek a tűzhöz, mi, lányok pedig készítettük a vacsorát. Jó volt pár óra múlva együtt enni a közös munka gyümölcsét a lemenő nap fényében.

Egyik reggel meglehetősen komótosra sikeredett az indulásunk, mivel hogy egy nagy, világmegváltó gondolatokkal megspékelt közös beszélgetés kerekedett a reggeli végére. Amit persze nem bánt egyikünk sem, hisz ráértünk. Szép közösségi élmény volt: meghallgatni egymást, megosztani egymással az álláspontjainkat, nézeteinket.

Pusztán az evezés is újra hatalmas élmény volt számomra. Olyan jó, ahogy az ember teszi a dolgát a csónakban, együtt emelgetjük a lapátot, és csendesen, vagy éppen beszélgetve haladunk a vízen, feledtünk a kék ég a nagy fehér felhőkkel, és körülöttünk a természet. Igazi feltöltődés.

Az újratervezett út is megrövidült a 3. nap hajnalán kezdődő hatalmas felhőszakadástól. Maradtunk a táborunkban, azonban nem vesztegettük az időt így sem: csaptunk egy szuper kártyapartit, röplabdáztunk, főztünk, együtt elsétáltunk a faluba, majd este, a tűznél, mikor az időjárás is barátságosabb lett, együtt énekeltünk, gitáros kísérettel.

Hálával és örömmel a szívemben jöttem haza. Köszönet ezekért a napokért Áginak és Ferinek, a Közösségnek és az egész klassz kis csapatnak!

Jó volt együtt eltölteni ezt a pár napot idén is a Dunánál.

(köszönet Kovács Filoménának az élménybeszámolóért)

Címke: