Szerelmi kalandtúra egész évben (2022.)

pdf_48.png Szerelmi kalandtúra egész évben menetlevél 2022.

szk_kicsi.jpg

Nyereményekre csak a Házasság Hetének időszakában lehetett pályázni, de az igazi jutalom egymás egyre jobb megismerése és a közös élmények. Ezért közzéteszünk egy menetlevelet, mellyel egész évben lehet kalandtúrázni.

A 2022-es kalandtúra is a Házasság Hetéhez kapcsolódva február 9-én indult. A Borostyán Egyesület és a Pécsi Egyházmegye szervezésében létrejött programba idén bekapcsolódott a Pálos Lelki Központ is, ahol előadásokon és azt követően kiscsoportos beszélgetéseken is erősíthették párkapcsolatukat a résztvevők.

Az idén Lackfi János Érintkezési pontok című versét ajánlotta játékunkba, de a korábbi évek kedvelt feladatai is visszaköszönnek, így a pároknak lesz lehetősége kirándulásra, közös vacsorára és sok-sok beszélgetésre!

A különféle feladatok lényege tehát a társunkra figyelés, a vele együtt töltött idő. Tudatosítani kell magunkban, hogy a kapcsolatunk nem önműködő; figyelmet, időt, energiát kell szánnunk rá.

Az öt feladatból álló kalandtúrát a menetlevélben megadott feladatok elvégzésével, illetve az azokat igazoló pontok kitöltésével lehet teljesíteni.

A szerelmi kalandtúráról egy beszámoló:

„A munkahelyeinken furcsán néztek ránk, hogy egy hétig olyan feladatokat csinálunk, ami építi a házasságunk és segít még jobban megismerni egymást. Többen úgy gondolták, hogy ez egy párterápia, amit az emberek olyankor csinálnak, amikor baj van a házasságukkal. Mi akkor is úgy gondoltuk, hogy ez az állítás nem igaz, hiszen az ember jó esetben orvoshoz sem csak akkor fordul, amikor már óriási a baj. Sőt éves szűrésekre is eljár, figyel az egészségére. Mi is így szeretnék figyelni a házasságunkra, egymásra. Az elkövetkezendő időszakban ebből a "kalandtúrából" is szeretnénk töltekezni, építkezni és várjuk a jövő évi házasság hetét.

A munkátokhoz Isten áldását kívánjuk!”

Veronika és Csaba