Zselici túra

p1570054_0.jpgÁprilis 23-án Gábor szervezésében ismét nekilendültünk a Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszának a bejáráshoz, azúttal nyolcan vállalkoztunk erre. Korábban már Szekszárdtól Ropolypusztáig a csaknem 160 km-ert bejártuk. Ezúttal a 23,5 km-es túra útvonala: Szenna - Patca - Zselickisfalud (eddig volt a Kék Túra szakasza) - Visnyeszéplak - Hedrehely - Hencse. Reggel 7 órakor indultunk Pécsről busszal és 9:40-kor már Szennán voltunk.

A gyaloglás gyönyörű szép időben, madárfüttyös zöldellő erdők, sárgálló rétek között vezetett a zselic lankái között. Az első pihenőnket Zselickisfalud határában egy cica tette emlékezetessé, aki rendkívüli barátságos módon hempergett köztünk, amíg mi a finom tízórainkat fogyasztottuk. Nemsokára egy szántóföldről kiérve szálerdőben találtuk magunkat, ahol Laci kiselőadást tartott a Júdás-füle gomba és a salátaboglárka hasznosságáról. A kilométerek fogyasztása a lábunkban érződött, itt-ott kisebb fájdalom érződött. A visnyei Pali betyár sírja nagy élményt adott, majd az onnan való "leereszkedés", még a vad kutyákat is az utunkba terelte. A virágzó orgonák és gyümölcsfák között értünk be utunk céljába a hencsei buszmegállóhoz. Innen busszal indultunk vissza egy kis pihenő után Pécsre. Jól elfáradtnuk így elsőre talán sok volt, de bírtuk a távot, a szép táj kárpótlás volt mindenre.

 

Címke: