Családos nagytábor Zircen (2011. július 24-30.)

2011-07-30_nagytabor064.jpgEgyesületünk 10. táborát szerveztük idén Zircen. A táborozók – a kialakult hagyományaink szerint - minden nap hangszeres zeneszóra ébredtek (trombita, furulya, gitár stb.) zenét tanuló fiataljainknak köszönhetően. Ezután reggeli torna vette kezdetét, majd ima és a reggeli következett. Délelőttönként kirándultunk.

Ebéd után a délután nem alvó ovisoknak és az iskolásoknak minden napra gyerekprogramot szerveztünk, jó idő esetén kint az udvaron vagy a zirci sportpályán, rossz időben pedig a panzió ebédlőjében. Újdonságként a felnőtteknek is szerveztünk koradélutáni programot, a csendes pihenő alatt. Ezt követően kisebb-nagyobb túrákat tettünk. Az esti programok kiemelkedő eseménye, a tábor résztvevői által előadott esti mese, mely a legtöbbször egy szórakoztató színházi élménnyel ért fel.

Táborunk első esti programjaként vidám tábornyitót terveztünk. A tábornyitó feladatai között humoros (pl. repülőgép hajtogatás és célba dobás, üdítőivás szívószállal időre, lufi fújó verseny stb.) és komolyabb feladatok (pl. a táborban lévők keresztneveinek jelentései) szerepeltek. A csapatokat úgy szerveztük meg, hogy a január-februári, a március-áprilisi stb. táborlakók kerültek egy-egy csapatba.

Hétfő délelőtt szemerkélő esőben jártuk be Zircet, kis csoportokban tettük meg a csaknem 5 km-es sétát, amely során egy városismereti feladatlapot kellett kitöltenünk. A csapatok ázva-fázva, de jókedvűen értek vissza a táborba. Délután türelmesen vártuk, hogy kisüssön a nap, a gyerekek színes homokképeket készítettek, a felnőttek képeket néztek a Dolomitokról, beszélgettünk, játszottunk. Este Székely György teológus (ötgyermekes családapa) volt a felnőttek „Kedves vendége”, aki a családi élet fontosságáról, a közösség értékeiről tartott beszámolót, amit a saját életén keresztül mutatott be.

Kedden délelőtt a veszprémi állatkertbe látogattunk el. A két legnépszerűbb állat az üvegházas zsiráf és a hol barátságos, hol dühöngő csimpánz volt. Délután a lányok origamiztak, a fiúk gólyalábat készítettek, majd a felnőttek az Országos Széchényi Könyvtár Reguly Antal Műemlékkönyvtárát, a gyerekek pedig a Bakonyi Természettudományi Múzeumot csodálhatták meg. Ezt követően kicsik-nagyok kipróbálták a helyi focipályát. A ciszterekről szólt az esti vetélkedő. Ezúttal is 6 csapat lett és három zsűritag, akik az elhangzó kérdésekre egy-egy választ adtak. Olyasmi módon, mint a „Fele sem igaz”. A helyes választ a csapatoknak kellett kiválasztaniuk.

Szerda délelőtt autóval értük el a Gaja-patak egyik nevezetes kirándulóhelyét. Innen egy 5 km-es túrát tettünk Jásd irányába az országos kék túra útvonalán, majd vissza a fürdőig a végén a kék kör jelzést követve értük el a csodálatos sziklafalat. Egymást segítve másztunk fel a meredek, csúszós sziklákra. Délután kis díszes könyvecskéket és harisnya-anyagból és drótból virágokat készítettek a gyermekek. Közben a felnőttek az egészséges életmódról beszélgettek egy orvos-házaspár irányításával. Vacsora előtt a Cseszneki várat hódítottuk meg. Este a jubiláló házaspárokat és kerek évfordulós tagjainkat köszöntöttük. Az egyik házaspárunk 25 éves, két másik 20 éves házas, két tagunk pedig a 40. születésnapját ünnepelte.

Csütörtökön Bakonybélbe mentünk, és itt találkoztunk Izsák testvérrel. Közben a gyerekek a Bakony Háza Múzeumot nézhették meg, majd utána kirándultak az Odvas-kői barlanghoz. Eközben indult egy egész napos túra, a Bakony legmagasabb csúcsát érintve vissza Zircre. Tízen jelentkeztek és gyalogolták végig ezt a kemény távot. Akik nem vállalkoztak a nagy túrára, délután röplabdáztak, fociztak. Este magyar táncházat szerveztünk egy budapesti tánctanár segítségével.

Péntek reggel vonattal indultunk a zirci vasútállomásról Vinyéig, majd onnan jöttünk vissza Porva-Csesznek vasútállomásig. A Bakonyban, Zirc és Bakonyszentlászló között kanyarog a Cuha-völgy. Legszebb része a Porva-Csesznek és Vinye állomások között húzódó, 5,5 km hosszú Cuha-szurdok, amelyet nagy sárban, vidáman jártunk végig. Az utat többször keresztezte a megáradt patak, ahol a nagyobb fiúk kőből hidat építettek, a gumicsizmás nagylányok pedig egyenként segítették át a túrázókat. A csendes pihenőben a gyerekek kavicsokat festettek és decoupage-oltak. Délután a ciszterciek alapította zirci arborétumban sétáltunk. A záró esten a táborunk legjobb gitárosai a táborról szóló dalukat adták elő először egyedül, majd mindenkivel közös éneklésben. Ezután szabadon választott dalok éneklése következett.

Címke: