Pásztorjáték a Gesztenyésben a Szent Flórián templomban
25 évig a Pálos templomban a Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyés Közösség szervezte és gyermekeik közreműködésével adta elő minden év december 24-én 16 órai kezdettel a pásztorjátékot gyönyörű zenével, mendikálásokkal.
A 2025 decembere azonban egy új szolgálatot kínált fel a Közösség számára. Pécsbánya Gesztenyés térségében áll egy gyönyörű bányásztemplom, melyből kezdett kifogyni a templomba járó hívek száma.
A Gesztenyés Közösség Gesztenyésben lakó 6 családja lelkesen belevágott Forray Tamás jezsuita szerzetes pap segítségével a Gesztenyés Misszióba.
Ennek egyik fontos lépése volt az itt meghirdetett szereplőválogatás.
23 szereplővel (melynek 2/3-a a Szent Flórián templomközösségből került ki )indultunk neki a próbáknak.
Lelkes csapat gyűlt össze, akik a gyerekeket süteménnyel, meleg teával, díszletekkel, kellékekkel támogatta.
Szenteste délutánján megtelt a templom mindkét padsora (a fűtetlen is) sőt még a karzat is! Volt aki kempingszékekkel érkezett.
Olyan Telepen élő családok is eljöttek, akik még sohasem voltak templomban. Gyermekeik pedig szerepeltek!
Gyönyörű este volt, ahol az ég a földdel összeért! Együtt énekelt a Gesztenyési Közösség apraja-nagyja és a helyi lakosság, köztük sok roma is.
A Közösség támogatásával valósultak meg a díszletek, a kivetítés, a hangosítás, a szereplőknek vett ajándék (Milka táblacsoki, ajándék kísérő igés kártya)
Az előadás hangosítására már a Pécsi Civil pályázat segítségével 130 e Ft értékben megvásárolt hangfalat és mikrofonokat használtuk.