Zenészeink csapatépítése
2026.05.29-én este a Tettye vendéglőben vacsorával egybekötött csapatépítő találkozót tartott a Borostyán Egyesület által támogatott zenész közösség. A résztvevők jelentős része már 25 éve szolgál a legkülönbözőbb programokon.
A zenei szolgálat sokszínűen, a gitáros zenétől a népénekeken át a gregoriánig terjed, a templomokban heti rendszerességű megjelenéssel – 2025-től már a Pécs-bányatelepen is, egyéb programokon (keresztelő, esküvő, Cseh Tamás emlékest) alkalom szerűen..
Az összejövetel egy kis meglepetéssel indult: a vezetőség részéről prózában szólalt meg a Valahol Európában musical A zene az kell című dalának szövege. Ezt követően a zenész csapathoz legfrissebben csatlakozó Gyuri szólaltatta meg a dal hegedűszólamát.
A vacsora kötetlen beszélgetése közben köszöntő is elhangzott a vezetőség részéről. A napi igeszakasz felolvasása különösen kapóra jött, mivel az éppen a szolgálatok sokszínűségéről és annak erőforrásáról szólt. Ezzel együtt a zenész csapat egészét illető virágajándékot adtak át, amelyet Tündi, a szolgálatok egyik szervezője vett át.
A vacsorát egy körbeszélgetés követte, amely során felelevenedtek a zenei szolgálat felemelő, nehéz, vagy éppen vidám pillanatai. Statisztikát ugyan nehéz készíteni, de sokatmondó, hogy Inez már 29 éve zenél a csapatban, Tündi pedig több mint 700 alkalmat szervezett meg heti rendszerességgel. A visszatekintés mellett előremutató javaslatok is megfogalmazódtak, amelyek további próbákkal és a csapat összefogásával emelnék a közös zenélés színvonalát.
Az estet követően érezhető volt, hogy az időnkénti nehézségek és súrlódások ellenére mindenki szívügyének tekinti a szolgálatát, mert „a zene az kell”.
A vacsorán hét házaspár és további három zenész (házastárs nélkül) vett részt. Az összejövetel teljes költségét (186eFt) a Borostyán Egyesület csapatépítő jelleggel magára vállalta, az eddigi sok jó zenélést köszönve és további jó zenélést kívánva.