20 család részvételével megtartott tábor (2015. július 19 – 25.)

dscf8585.jpgVasárnap délután 17 óra körül érkeztünk meg a tábor helyszínére, Zalaegerszegre a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium Kollégiumába. Mivel az utazás nagyon hosszúnak és kimerítőnek bizonyult az extrém meleg miatt, jóleső érzés volt a viszonylag hűvös és széles falakkal megáldott épületben a szobánk elfoglalása.

A kollégiumi szobák kicsik, de barátságosak voltak, két család osztozott egy fürdőn és a wc-n. Az épület és környezete hatalmas területen fekszik el. A külső részek tele sportpályákkal, játszóterekkel, árnyas, fás területekkel. Az épület egy többszintes, rengeteg helyiséggel rendelkező, már-már labirintusszerű létesítmény. A ház teakonyhától elkezdve a társalgón át, az étkezőig, a kápolnán át a tornateremig, minden fontosabb helységgel megáldott, melyeket közösségi célokra kiválóan lehetett felhasználni. E mellett, álmunkat 24 órás portaszolgálat is vigyázta. A helyiek készségesnek és barátságosnak bizonyultak.

A tábor első napjának délelőttjét zalaegerszegi városnézéssel kezdtük, melyet főleg kerékpárosan tettünk meg. A történelmi és kulturális ismeretek és látványosságok bemutatásában idegenvezető volt a segítségünkre. Maga a város jól kiépített kerékpárutakkal rendelkezik, amely nagyon szimpatikus volt számomra. A város központjában a látnivalók mellett minden megtalálható, amely egy utazónak fontos lehet. Bankok, boltok, posta, vendéglátóhelységek, szórakozó helyek stb. Ebéd után a napot a Gébárti tónál töltöttük el. A tó szép környezetben fekszik, bár maga a fürdésre kijelölt rész nekem egy kicsit kicsinek bizonyult. És az infrastruktúrában is voltak némi hiányosságok. A gyermekek felügyeletét a hirtelen mélyülő részek miatt a szülők közösen oldották meg. Az esti programot Viki vezetésével játékos vetélkedővel zártuk, amely alkalmas volt arra, hogy egy kicsit feloldódjunk, és jobban megismerjük egymást.

Kedden napközben az Őrségben, Őriszentpéteren és környékén barangoltunk. Ez egy igazi mozgásos napnak bizonyult, hiszen a viszonylag nagy távolságot sokan biciklivel, és volt, aki futva tette meg. Persze ez alól a mi családunk volt az egyik kivétel, főleg a gyerekek állóképességének hiánya miatt. Gyönyörű tájakon keresztül vezetett az utunk az őriszentpéteri árpád kori templom megtekintéséig, illetve az Őrségi Nemzeti Parkig, ahol is a gyerekek az ajándékboltba beszabadulva, rögtön kikönyörögték maguknak a maguk tárgyi emlékeit egy – egy játék és ékszer formájában. A délutáni sportprogramban én személy szerint paintballozni mentem 17 másik gyermek és felnőtt társammal együtt, amely gyermeki lelkületem fénypontjának bizonyult. Nagyon jól éreztük magunkat, és felnőtt társaimon is jó volt látni a bennük lakó ifjú felszínre kerülését. Az este vendége Kürnyek Róbert zalaegerszegi atya volt. Az előadás érdekes témákat sorakoztatott fel, mint például a közösségek szerepe az egyházban, a pap személye a közösségben, vagy éppen az egyház átalakulása. Jó volt látni ezt a barátságos, nyitott, őszinte, mégis a régi tradicionális értékekhez ragaszkodó paptestvérünket.

Szerda volt a gyermekek szempontjából a csúcspont, hiszen egész napunkat az aquacity-ben töltöttük Zalaegerszegen. A különböző méretű és mélységű medencék mellett, a sok extrém csúszda és hullámmedence tette felejthetetlenné a napot. Persze nem maradt el a jégkrém, és egyéb finomságok sem. Az egész hétre jellemző kánikulát itt volt a legkellemesebb elviselni. Gyermeki énem újabb élményekkel gazdagodott, az extrém csúszdák kipróbálásakor. Lefelé menet lelanyhult imaéletemet is sikerült felpezsdítenem, és egy-egy szakaszon életem filmje is lepergett előttem. De nagyon élvezetes és érdekes volt a csúszás.

Csütörtökön az olajipari múzeumot és falu múzeumot tekintettük meg, szintén zömmel kerékpárosan. Férfi társaim nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást, azonban a program közepén gyermekeim figyelme inkább a múzeum közepén található játszótérre korlátozódott. Így mit volt mit tenni, követtem őket az árnyas játszótérre. De az biztos, ezentúl, ha megállok tankolni, más szemmel nézem a világot e tekintetben. A falumúzeumban megismerkedtünk elődeink építési szokásaival, valamint hétköznapjaival. Délután egy gyönyörű zenés koncerten vettünk részt a kápolnában, ahol közösségi társaim és gyermekeik adtak elő különböző zenei műveket hangszeres kísérettel. Ekkor megerősödött bennem az a tudat, hogy nagyon sok tehetséges és értékes ember vesz körül. Az esti programban Schindler Mátyás atya tartotta az úgynevezett pársulit, amely a házasságokról, és a női – férfi szerepekről, gyermeknevelésről, és ennek pszichológiájáról, illetve dinamikájáról szólt. Bevallom őszintén nekem a kissé csapongó, irodalmi kellékekkel megtűzdelt, pszichológiai adalékokat tartalmazó előadás kissé elvont volt. Valószínűleg a fáradság és az irodalmi hiányosságaim, valamint az élethez való viszonyulásom miatt sem nagyon tudtam követni azt.

A pénteki nap nekünk a renitenskedésről szólt. A fent említett élmények miatt a pársuliról egy óra elteltével ellógtunk, és az udvaron játszó gyermekekre vigyáztunk inkább. A nap többi részét pihenéssel és városnézéssel töltöttük. Este köszöntöttük az évfordulójukat ünneplő házaspárokat és a születésnaposokat. Régen nevettem annyit, mint akkor, humoros történeteiken. A pálinkázás és borozgatás után nyugovóra tértem, de ez már a másik nap elején történt.

Szombat reggele és délelőttje az összepakolásról és a búcsúzkodásról szólt. Összességében a tábor véleményünk szerint színes, jó hangulatú és változatos volt. És már most várjuk a jövő évi találkozást.

 

ui: sokat tanultam, hogy krumpliból és húsból mennyi féle verzióban lehet ételt készíteni. 

élményeit lejegyezte (kérésünkre) H. Gyuri

Címke: