2016.12.30-2017.01.01. Év végén is együtt voltunk

2016_szilveszter_018.jpgA már kialakult hagyományainknak megfelelően, a 2016-os évet a püspökszentlászlói  Életrendezés Házában és környékén búcsúztattuk el.

Az alábbi, több részes élménybeszámoló segítségével lehetőséget biztosítunk arra, hogy a résztvevők újra átéljék a két nap eseményeit, tevékenységünk iránt érdeklődők pedig bepillantást nyerjenek az év végi programunkba.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Pénteken nagy lelkesen gyülekeztünk az Életrendezés Háza teraszán.

20 felnőtt és 30 gyerek vágott neki Császár Levente meseíró által kitalált történet felderítésének.

 Röviden elmeséltem a gyerekeknek ki is Levente bácsi,akit személyesen is ismerek, nagyon sok szép mondát, legendát szőtt meséibe a Mecsekről./ Erdék és Tündök; A bölcs remete; Az időmester; Kőzsongor; Korró/

Egy padra álltam, hogy kicsit kiemelkedjek a gyerekek közül (nemcsak méretem, de lelkem is gyermeki!) átadtam az Időmester kétségbeesett üzenetét, miszerint valaki rátalált titkos tölgyfaházi rejtekére, és visszaállította az időt két nappal varázslatos Óráján, amihez csak ő nyúlhat, hiszen ő figyeli szüntelenül a hegy szívének dobogását.

Kérte, induljunk útnak, titkos térképet is küldött Iván Attila által, s derítsük ki, hogy ki és miért lopta el az időt!

Elindultunk, mentünk, mendegéltünk...míg egy síró-rívó kisleánnyal (Janka) nem találkoztunk.

Vallattuk kedvesen, mi a baj?

Bizony töredelmesen bevallotta, hogy Szél Úrfi tanácsára Ő lopta el az időt!

Most már nem annyira kedvesen fogtuk vallatóra, hogy is képzelte ezt a naaaaaaaaaaaaagy csínyt!

Mivel még szomorúbb lett, töredelmesen bevallott mindent (meg persze az irgalmasság éve volt az előző) mi is megenyhültünk.

A szülei (A GALÁDOK) megígérték neki, hogy az egész heti munka után hétvégén elmennek vele kirándulni az erdőbe. Már alig várta szegény kislány hogy szüleivel túrázzon,de mégis máshogy alakult...

Sajnos a hétvégét is munkával töltötték, a kirándulás elmaradt!!!!!!

Szél Úrfi megsajnálta a kislányt, elárulta az Időmester titkát...

Átállítva az órát, nagyon megrettent, főleg mivel félt a Völgyi Banyától..

Segítséget kért Tőlünk, törjük meg a Banya hatalmát, aki mindenkit megbabonáz, hogy használja jóra hatalmát,inkább a természet gyönyörűségeinek meglátására "babonázzon"!

Megtudtuk,hogy énekléssel tudjuk jóvá szelídíteni, így már indultunk is a Völgyi Banya Kunyhójához( Réka Kunyhó).

Már messziről hallatszott a bátor és vidám ének, jó nagy közönségünk volt!

A Banya (Kovács Laci fergetegeset alakítva) a szemünk láttára szelidült meg és egy kis szemfényvesztős trükkel kedves Mári nénivé énekeltük!(Kovács Mari)

Teljesült Janka álma, hisz ott voltak a szülei, de mindenki varázsló volt, hiszen az igazi tolvajok a szülők voltak és gyermekeik mind odacsalták őket az erdőbe.!

HÚ! Nagyon megéheztünk, így megnyugodva a Banya miatti izgalomtól megebédeltünk.

Persze megjelentek gyerekek nélküli túrát választó testvéreink is, de egyszerűen nem tudják mit hagytak ki!! (Csak a Banya megsemmisülését élvezték)

Tettünk még pár kilométert, így összesen 7,2km után érkeztünk vissza a szálláshelyre. Volt mit kipihenni a csendespihenő alatt.  Vozár Hajni

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szilveszter napi zarándoklat a Püspök Úrral (Élménybeszámoló)

2016. december 31-én a második közös napunkat kezdtük a püspökszentlászlói Életrendezés Házában.  Püspök Úr meghívására közel 20 felnőtt és 4 nagyobb gyerek vállalta az intenzívnek ígérkező kirándulást.

9 órakor találkoztunk az arborétumnál. Egy kis fizikai-lelki megállás után a Zengő felé vettük az irányt. Püspök Úr elmondta, hogy a túra lehet egyfajta zarándoklat is, melynek van ritmusa. Természetesen erre a ritmusra hatással vagyunk mi is. A meredek rész előtt a kabátokat levéve, teljes napsütésben, libasorban haladva hódítottuk meg a Mecsek legmagasabb pontját. A Zengőről egy másik útvonalon ereszkedtünk le. A csodaszép Réka völgyön keresztül értünk a Réka kunyhóhoz, ahol jóérzéssel emlékeztünk az előző napi mese utolsó jelenetére. Itt lakott a csúnya vasorrú banya. A mese végén a megszelídült banya elmondta, hogy nincs szükség varázslatra, hiszen a gyerekek álma beteljesült. Minden kisgyerek anyukájával, apukájával, közösségi társaival kirándulhatott. Kisújbánya felé, ahol a magasság és a mélység között mehettünk, részesei lehettünk annak a látványnak, ahogy kb. 30 szarvas és őz könnyedén szökdelt felfelé a meredeken. Ugyanitt, egy napsütötte fa körül rácsodálkozhattunk a nyiladozó hunyor növénycsokrokra is. Kisújbányán felidéztük azt a 20 évvel ezelőtt itt töltött együttlétet, amikor az alapító tagok egy szívvel-lélekkel vágytak és léptek egy közös útra. Kitartó emelkedőn közelítettük meg a Cigány-hegyet. A kilátón, melengető napsütésben hallgattuk egymást, majd a kilátó lábánál elfogyasztottuk hozott ebédünket. Innen Püspökszentlászlóra vettük az irányt. A hegy, völgy, patak helyét átvette a sík legelő, a napfény továbbra is kísért minket. A nagyfiúk, mint a boldog csikók szaladtak, kergetőztek, néha bukfenceztek, jó volt őket nézni. Nem látszott egy cseppet sem, hogy 14 km jöttünk már.

Visszaérve az arborétumhoz elbúcsúztunk a Püspök Úrtól. Boldog Új Évet kívántunk egymásnak. Az újévi nem teljesült fogadalmak kapcsán elmondta, hogy Isten előtt nincsenek meglepetések. A fogadalom helyett fontosabb a készség.

Kiscsapatunk továbbindult az Életrendezés Házába, ahol az ottmaradottak jóvoltából meleg kőleves várt minket.  (KT)

31-én egy kényelmes reggelit követően a kisikolás korosztálynak jégtörő túrát szerveztünk. A patak elérését követően a fiatalok azonnal megkezdték a küzdelmet a 3-5 cm vastag jégréteggel, az eredmény mely az alábbiak szerint csoportosítható, nem váratott magára sokáig: 

Egyesek a patak felszínéről leválasztott gyúródeszka nagyságú átlátszó jégablakokat hordoztak a kirándulás egy részén. Mikor ezt megunták, a nagy jégtáblát átalakították több száz kis jégdarabra, azaz szertartás keretében összetörték ezeket.

Természetesen nem várakozott hiába az az anyuka sem, aki azt mondogatta, csak bele ne essen valamelyik gyerek a patakba. A teljesen átázott ruházat ellenszere csak a gyors hazamenetel lehetett.

A harmadik kategóriába azok sorolhatók, akik a kövekkel, jégtömbökkel megvívott küzdelemben vérző harci sebekre tettek szert, melyek szülői puszikkal viszonylag hamar meggyógyultak még 2016-ban.

A jégtörő kirándulás és a nagy túra résztvevői is (kőlevesként indult) meleg kolbászos krumplis kelkáposzta levest ehettek ebédre.

Délután négy órakor hálaadó szentmisét tartottunk Nagy Norbi atya vezetésével. A szertartás keretében a résztvevő húsz család mindegyike pár szóval összefoglalta, számukra mit hozott a 2016-os év, ezáltal sok új dolgot is megtudhattunk egymásról.

A svédasztalos vacsorát követően vetítettképes összefoglaló következett az év programjairól. Több kirándulásról, az ifi és felnőtt evező túráról, a kaposvári családi táborozásról és a házasságápoló programokról láthattunk képeket, ill. kisfilm összeállítást.

Ezt követően könnyed szellemi tevékenység keretében rajzolás alapján találtunk ki szavakat, majd valós, de kevéssé ismert idegen szavaknak adtunk egyéni jelentést, köztük elbújtatva az igazi tartalmat is. A két”gondolkodós” szórakoztató feladat között egy ügyességi székfoglalójáték biztosított némi mozgási lehetőséget.  

A 2016-2017-es évfordulót a himnusszal és pezsgős koccintással köszöntöttük. Megvolt a lehetőség a táncolásra is, de a két hosszú nap és a kirándulások megtették hatásukat, ugyanis a résztvevők legnagyobb része éjfél után nyugovóra tért. 

A másnapra már csak a hazatérés maradt. Egyesületünk a szállásdíjak felét adta a résztvevőknek támogatásként. (KI)

Címke: