A Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyési Katolikus Közösség nyári családos tábora.

tabor07.jpgHelyszín: Szarvas, Szállás: Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kar Kollégiuma Szarvas

Időpont : 2020. július 22-26 között. 18 család és S Csaba táborozott együtt, a legnagyobb létszám 48 fő volt.

További képek!

A járványügyi szabályok enyhítésének köszönhetően meg tudtuk tartani az éves családsos együttlétünket, melyet idén Pécstől 260 km-re, Szarvasra terveztünk.

A város történelmi Magyarország központja, természeti és kulturális kincsekben igen gazdag, így a programok megszervezése nem okozott gondot. A szervezett programok délelőtt voltak:

A helyszíneket a csapat többsége kerékpárral közelítette meg, de aki nem vitt, gyalog vagy gépkocsival jött utánunk.

A délutáni programok szabadok voltak. Mivel csodálatosan jó volt az idő, lehetett a Kőrös szabad strandján fürdeni, úszni, béreltünk kenut, ahol a gyermekek is kipróbálhatták ezt a sportot, volt röplabdapálya, melyet ki tudtunk használni. De alkalmunk nyílt személyes beszélgetésekre is.

Az esti programok a párkapcsolatunk erősítéséről, csapatépítésről, hitünk elmélyítéséről, közösségünk fejlődéséről és ünneplésről szólt.

A szállás nagyon optimális, tiszta, kényelmes, központi helyen volt. A házigazda minden kérésünket teljesítette, így kaptuk meg a külön termet is az esti programokhoz, a reggeli és esti imához, meséhez.

Az napi háromszori étkezést az alig 50 méterre levő Korona étterem biztosította: kiadás, bőséges, és jó ízű volt, így éhen nem maradt senki.

Összesítve: a helyszín, a szállás, az étkezés, a programok és a környék adta lehetőségek, valamint az esti programok gazdagsága, a segítők, felelősök (imák, mese, előadások, vetélkedő, stb.) áldozatkész munkája nyomán egy emlékezetes, gazdag táborunk volt.

Felkérés alapán minden napról más résztvevő írta le az élményeit. Az alábbakban a tábor napokra bontott programja olvasható:

hétfő

Két nyaralásunk között 18 órányit tartózkodtunk otthon. Így gyors ki-és bepakolás és némi ügyintézés és 3 mosás után, du. 1/2 3-kor vágtunk bele a közel 4 órás utazásba- Szarvasra.

Nagyon vártuk a találkozást a közösségi barátainkkal és a hosszú út után már együtt vacsorázhattunk a Korona /és tényleg ez a neve/ étterem hangulatos kerti asztalainál.

1/2 8-tól közös esti imán adtunk hálát a szerencsés megérkezésért és jókat derültünk Hajni interaktív, gyerekeket és felnőtteket egyaránt megmozgató esti meséjén.

1/2 9-től Inez csapat építő játékai egyszerre jelentettek kihívást és vidám kikapcsolódást a felnőtt táborozóknak. A Porvay család által készített kellékek segítségével mindenféle vices és ötletes módon kóstolgattuk, hogy milyen szórakoztató és tanulságos Bergengóciás királyfi koronázási ceremóniájára közösen, egymást segítve készülnünk.

kedd

Már 1/2 8-kor zengtek a gitárok, szólt a dal és arról elmélkedtünk, hogy a vér szerinti családunk mellett van egy hit szerinti családunk is, ami nekünk a Gesztenyési Közösség.

A de.-i program városnézés volt egy kedves idegenvezető hölgy segítségével. Megcsodáltuk a szállásunk mellett álló evangélikus templomot és benne, a Szarvasért oly sokat tévő Tessedik Sámuel szobrát. A város történelméről, a Körös szabályozásáról, a különleges akusztikájú Vízi Színházról, az Erzsébet parkról és még sok helyi érdekességről láthattunk- halhattunk különlegességeket. A hőségre való tekintettel -és mert éppen útba is esett- jót fagyiztunk az ÉdesM cukrászdában. Sétánk utolsó állomása az 1973 óta ipari műemlék száraz malom volt. A muzeológus lépésről lépésre avatott be minket a molnárkodás rejtelmeibe. Megtudtuk, hogy mi módon őrölték a búzát teljes kiőrlésű lisztté és hogy a malom versenyképességét annak köszönhette, hogy köles hántolására is alkalmas volt. Még ma is működőképes a malom: az ország kenyerének búzáját, a lovak erejét igénybe véve, itt fogják megőrölni a hónap végén. A du.-i programot a forró napsütés és a Körös közelsége határozta meg: a szabadstrandon a gyerekek a vízben lubickoltak, a felnőttek az árnyas fák alatt beszélgettek, olvasgattak.

Az esti beszélgetés felvezetőjében kisiskolás és kamaszodó gyermekeink hitéről hallhattunk gondolatébresztőt és ezt követően kisebb csoportokban osztottuk meg egymással tapasztalatainkat.

szerda

Reggel 7.30-kor Mária Magdolna ünnepén, róla elmélkedve s együtt énekelve a „Mennek az asszonyok…” című dalt, közösen ébredeztünk.

Bőséges reggelink után, melyet a közeli Korona étterem szolgáltatta, biciklire pattantunk és eltekertünk a Körösvölgyi Látogatóközpontba.

Nagyon barátságos idegenvezetőnk, aki majd 2 órás túránk során bővítette ismereteinket, nagyon szemléletesen, élménydúsan mesélt.

Megtudtuk a kotorékolás lényegét, mit miért tesznek az erdészek, vadászok. A Toportyán Féreg, az ugyan az, mint az Aranysakál, de szokták hívni Nádi Farkasnak is.

A szólás-mondás is róla szól: ”Üvölt, mint a fába szorult Féreg!”, hiszen fából készült csapdát helyeztek ki, e nagyon félénk, mégis nagy károkat okozó most már sajnos honos állatunknak.

Megcsodáltuk a 300 éves kocsányos tölgyet, ami előtt vidám csoportkép is készült, táborvezetőnket, Bozsót „trónra” ültetve, körül állva.

Etettünk rénszarvast, mezítlábas ösvényen jártunk, farkaskákkal játszottunk. A vezetőnk könnyes szemmel búcsúzott, meghatódva köszönte meg ilyen lelkes érdeklődésünket (elmondása szerint ilyen jó csoportja még nem volt, és kérte, ha legközelebb erre járunk, feltétlenül őt kérjük!)

Szabadprogramként bebarangoltuk az interaktív tárlatot, ami nagyon hasonlóan lett kialakítva, mint a tavaly Közösségünkkel meglátogatott Duna-Dráva Nemzeti Park.

Tele élményekkel és megéhezve bicikliztünk vissza az étterembe.

13-18 szabadidősáv következett, amikor is mindenki megtalálhatta az igényeinek megfelelő kikapcsolódást:

Van aki csendespihenőzött, volt aki tovább biciklizett a környéken, volt aki cukrászdába kötött ki, de a legtöbben a strandra mentek. Kenut bérelve mindenki kipróbálhatta az evezést, homokvár, strand röpi és véget nem érő beszélgetések.

18-kor vacsoráztunk, 19-kor esti áhítattal köszöntük meg a Teremtőnknek a napot.

Az esti meséből megtudhattuk, milyen is a furfangos székely menyecske.(Haraszti, Iván és Vozár család produkciója)

Az este folyamán gyermekeink gofrit sütöttek közösen, játszottak, majd megnéztek egy filmet, míg mi felnőttek a Pár-suliban ismerhettük meg/fel egymást a kvízből, valamint játékos feladatok hoztak közelebb egymáshoz.

A legbátrabbak még együtt beszélgettek, de mikor éjfélt kongatott a templom harangja, mindenki nyugovóra tért. (VH)

csütörtök

A reggeli ima, és étkezést követően délelőtt meglátogattuk, a helyi arborétumot. Ilyenkor sokszor rácsodálkozok Isten teremtő erejére, és kreativitására, melyet a természetben felfedezhetünk. Az ember azt gondolná, hogy a növények nézegetése csak unalmas lehet. De amikor újabb és újabb fajokat ismerek meg, újabb is újabb ismereteket szerzek, egy dolog világossá válik. Isten teremtő ereje színes és sohasem unalmas. Ezt követően átballagtunk a mini magyar ország területére, ahol a történelmi nagy magyar ország, illetve a jelenlegi hazánk híres épületeinek kicsinyített mását csodálhattuk meg. A rengeteg makett kicsiben megmutatta az emberi építészet remekműveit. És bevallom őszintén a pécsi dzsámi előtt büszkén álltam meg pécsiként. Bár kissé furcsa volt, hogy a dzsámi makettjéből muszlim zene hallatszott. Keresztényként csak reménykedem, hogy ez a múltnak, és nem a jövőnek szólt. Ebédet követően szabad programok következtek. Mi megkóstoltuk a helyi cukrászda süteményeit, majd biciklizés, és három perc erejéig a kenuzásba való belekóstolás jött. Ennél a pontnál rájöttem, hogy túlsúllyal és kisgyerekkel, nem ez a világ legbiztonságosabb sportja. Este vetélkedőn vettünk részt, ahol a csapatom megtisztelő harmadik helyezést érte el. Jó tapasztalat volt, hogy egyenként valaki mindig tudta, a jó választ, és együtt ez a tudás hatványozottan jobban kamatoztatható. Ezzel egy érdekes és laza napot hagyhattunk magunk mögött.(HGy)

péntek

A közös reggeli imádság után a gyerekek egy meglepetéssel készültek a táborozók számára. Bűvész trükköket mutattak be kártyával. Nagy meglepetést okoztak mindenki számára, csodálkozva néztük a felkészült gyerekeket ahogy egyre bonyolultabb és izgalmasabb trükkökkel szórakoztattak el bennünket. Ezek után mindenkinek jól esett a reggeli. A délelőtti program 10 órától vidám sétahajókázás volt a Kőrösön. A kapitány anekdotákkal és történetekkel (kissé vaskos vicceivel) szórakoztatott bennünket a hajón. Az utunk során megcsodálhattuk a Kőröst körülvevő gyönyörű élővilágot, mocsári ciprusokat, napon sütkérező teknősöket, virágzó tündérrózsákat. Az ebédig a csapat egy része kerékpártúrára indult. A többiek ez idő alatt beszélgettek, sétáltak a városban. Nagyon jól esett a finom ebéd. Délután szabadprogram volt a táborozóknak, a nagy melegben strandolással, kenuzással töltöttük el az időt a Kőrös partján. Néhányan elmentek kerékpározni, megtekintették a 8 km-re lévő Békésszentandrási (Horthy István) duzzasztó művet. A strandon idő volt arra is, hogy egy rögtönzött kórust hozzunk létre és próbáljunk az estére. A vacsora után esti ima, napi beszámoló és a várva-várt napi esti mese következett. Ezen az estén is fergeteges mesét láthattunk egy család előadásában. Pénteken ünnepeltük az aktuális és a járvány miatt tavasszal elmaradt jubilánsainak: 4 kerek születésnapot (50-60-60-60) és 3 házassági évfordulót (10-20-30). Ennek az ünnepnek mindig megadjuk a módját: szépen terített, díszített asztalnál ülünk. Az ünnepeltek a főhelyen foglalnak helyet. Minden érintettet külön köszöntünk egy-egy levéllel, valamint a 60 éveseknek dal is dukált. Közben a gyermekeknek egy szomszéd teremben vetítés volt. A köszöntések és az ajándékok átadása után az Ildikó cukrászda remek tortáit kóstolhattuk meg. Az este lezárásaként megnéztük kivetítőn az elmúlt néhány nap alatt készült fényképeket. (TA)

szombat

Szombati délelőtt beszélgettünk a közösségünkről, hogy mit tartunk jónak és esetleg mit változtatnánk meg. Sokan hozzászóltak, tartalmas viták, egymást megerősítő gondolatok hangzottak el. Ezt a beszélgetést még folytattuk ebéd után, beiktatva Kovács Laci előadását a vezető szerepéről. Sok új gondolattal gazdagodtunk. Közben az ebédet egy nagyszerű halászcsárdában költöttük el, ami mindenki megelégedésére szolgált.

A délutáni szabad programot egy közös miselátogatás követte, ahol megismerkedtünk dr. Kiss Imre plébánossal, aki kedves kapcsolatokat ápol pécsi atyákkal.

A közös pizza vacsora után egy filmnézés mellett döntöttünk, amit beszélgetés követett.

Tartalmas és nagyon gazdag nap után tértünk nyugovóra. (AI)

 

 

 

Címke: