Egy hétvége Farkas István „Lupus”-al

rsz_lupus.jpgKedves Farkas István „Lupus”!  Ezúton is köszönjük Neked a Kaposszentbenedeken 2015.03.20-22. között 10,5 házaspár részére tartott lelki fittnest. Gondos útmutatásod alapján az alábbi témaköröket jegyzeteltük le. 

 

Első előadás

Isten szemével látni

Bevezetés

Minden eldől a látásnál

I. A szem a lélek tükre

  A beszéd manipulatív

    "Egész életünk arra való, hogy megtisztítsuk szívünk szemét, hogy Istent láthassuk."  Szt. Ágoston

II. Hogyan lát az Isten

1/ Isten mindent jónak, szépnek lát mert Ő szent.

- olyanok vagyunk amilyennek látjuk a világot.

2/ Egyedül Isten jó, Ő lát mindent a maga szépségében.

- a mi látásunk elhomályosult, mert önzők vagyunk.

3/ Együtt érző és szánakozó az isteni tekintett.

III. Hogyan kell fejleszteni a látásomat.

1/ kivétel nélkül minden látvány belém ég.

2/ felelős vagyok azért, hogy mit nézek

3/ látásomat eldönti, hogy mit fogok tenni

4/ látás a teremtő hatalom

IV. Látás iskolája

1/ mindent meglátni, de nem mindent szóvá tenni, és egy kicsit javítani a Világon.

2/ befelé tekinteni

3/ ami tisztítja a látást az az imádság.

4/ lényeglátás

5/ önzetlenül látni

6/ derűvel nézni mindenre

7/ Krisztust látni minden emberben

V. Gyógyítsuk képzeletünket szemlélődéssel 

Szemlélődés: szerető rácsodálkozás Isten ajándékaira 

Befejezés

Most még csak tükör által, homályosan látom......

Második előadás

Szánalmas örömeim (Szö) és örökre boldogító fájdalmaim (Öbf). (Szt Ágoston)

Szö, hogy a magamé vagyok.

Öbf, hogy Krisztusé vagyok: a teremtés jogán, a megváltás jogán és, hogy haza vár.

Sző, gazdag vagyok. (egész életünkben kolduljuk mások szeretetét)

Öbf, hogy koldus vagyok. (az marad meg amit oda adunk.)

Szö, uralkodók, leigázók másokat.

Öbf, egész életemben szolgálok.

Szö, rákapok minden lehetőségre.

Öbf, várok egy bezárt ajtó előtt.

Szö, minden megvásárolható.

Öbf, valódi érték ajándék vagy örökség.

Szö, elismerések jutalmak után futok.

Őbf, kereszt útját járom.

Szö, úgy élem meg a földi életet, hogy nappal van.

Öbf, úgy élem meg a földi életet, hogy éjszaka van, virradat jön.

Harmadik előadás

A tények mögül száműzött Isten, időről-időre átvérzik a történelem szövetén. (Pilinszky)

Milyen a Szent nélküli világ ?

Eltorzult az Igazság. Az igazság a pokolban érvényesül, a mennyben az irgalom él.

A földön pedig marad a kereszt.

Eltorzult Jóság: farizeus, templomnak ad, de éhezik az özvegy.

Eltorzult szépség: a szent nélküli földi szépség rosszra használható.

Értékrend:

Jó-rossz; igaz-hazug; szép-rút; Szent- Sátáni

A szent, minden értéket felülmúl. Felülmúlja az igazságot: ha kiűzöm szívemből a rosszat és nincs benne szeretet, ördögök tanyája lesz.

A szent felülmúlja a jóságos és a szépséget is, a Szent minden érték aranyfedezete.

Negyedik előadás

Egyedül Isten Szent, Ő minden létező ősforrása.

Mikor van szent tapasztaltunk ?

Személyes jelenlét, anyai ragaszkodás, küldetés.

Isten az élet forrása, az élet iránti gyűlölet az Isten tagadásból ered. (Ratzinger)

Békesség, a nagy Szentek birtokolják. (Loyalai Ignác)

Isten a végtelen irgalom ( Görgey Gábor Egy vacsora anatómiája.)

Diagnózis és terápia. 

A létezés lett istentelen, a homogenizálással, a relativizálással es a globalizálással.

(Hankiss)

A homogenizálással felszámolása, imádság, ünnep, liturgia.

Ötödik előadás

A szív zsenialitása: személyesség.

A kínzó, gyötrő magányt nem a másik ember oldja fel, hanem a személyes kapcsolat.

A közöny a XXI.sz. leprája.

Személyesség ismérvei:

A másik szabadságának és titkainak tisztelete, párbeszéd, felelősség .

Kapcsolatok szintjei:

Tárgyi:

Esetleges emberi (nincs múltja és jövője)

Esetleges isteni (kiszolgáltatott a hangulatomnak)

Társadalmi kapcsolatok: egyoldalú, nincs elvárás, stabilitás,kockáztatás.

Istenhez való viszonyban deista-ateista, a messze lévő Isten magára hagyta a Világot.

Társasági szint, tág fogalom, munka és lakóhely .

Istenhez való viszonyban, értéket hordozó keresztény .

Érdek kapcsolat, pld. Házasság, amiből hiányzik a hűség.

Ima élet leszűkül a kérő imára.

Személyes:

Érték kapcsolat. Szeretlek csak úgy.....

Jézus= Isten igéje

Barátság, bizalom, őszinteség, kiszolgáltatott magam.

Isten = én és hazám népe Jahvéval tartok.

Kizárólagos hely a szívemben, egyetlen személynek, a házastársam.

Isteni = a házasság felkészít a tökéletesen személyes örök boldogságra.

Hatodik előadás

Nehéz emberek az életemben.

Isten szeretetünk próbája és iskolája : ember szeretetünk.

Alapelvek

1/ legalapvetőbben Isten kapcsolatom határozza meg emberi kapcsolatomat.

2/ mások elfogadásának alapja, önmagam elfogadása

3/ a szeretet csak egyetemes lehet

4/ a szeretet ellentéte nem a harag, hanem a közöny

Békesség megőrzése

1/ minden konfliktusnak + szerepe van az életemben

2/ legnagyobb győzelem önmagam legyőzése

Konfliktusok forrásai

1/ kisugárzik belső zavarok, a környezet csak indikátor

2/ gyanakvás

Bárkiről rosszat gondolok, mondok, terjesztek, magam is rosszabbá válok.

1/ ítélkezéssel Isten jogait bitorlom

2/ gőgössé válok

3/ hamisan felmentek magam

4/ energiámat elpocsékolom

5/ hibáimról elterelem a figyelmet

Kritika gyakorlás kötelező, de térden állva.

Kibékülés útja

1/ nem zárt rendszerként kezelem kettőnk kapcsolatát, kizáróan magam Isten irgalmából ha haragot tartok.

2/ az azonosság felfedezése, egyformán nyomorultak vagyunk, együtt keressük a megoldást.

3/ békesség Teremtőt Isten igazi gyermekei.

Hetedik előadás

A legnagyobb kegyelem a jó halál

A halál arany kulcsos angyal

Gyermekkor és öregkor párhuzama

 1/ minden ajándék- mindent megszerzem magamnak- minden ajándék

2/ feltétlen bizalom- bizalmatlanság- feltétlen bizalom

3/ fontos a másik-megállok a magam lábán- fontos a másik

4/ őszinteség- csúsztatások- őszinteség

Gondolkodjunk helyesen az időről

1/ a múlt visszasírása hitetlenség

2/ aki nem mer gondolni a halálra, struccpolitika

Milyen annak az élete, aki el tudja fogadni a halált

Hogyan fogadjuk barátunkká a halált

1/ vegyük komolyan az üzeneteit

2/ el kell engednem amit görcsösen markolok

Vége (lejecsezte Cs. J. &V.

 

 

 

Címke: