Élménybeszámoló a Szerelmi Kalandtúráról

A 2015-ös Szerelmi Kalandtúráról a Tündékszer oldal által értesültem! Megláttam a felhívást, és megtetszett a neve és a kép is hozzá, ezért rögtön klikkeltem. A feladatok nagyon szupik voltak! Nem volt kérdés számomra, hogy meg kell őket csinálnunk!

A kedvencem az öleléses feladat volt! Feldobta a napunkat, férjem nem ment ölelés nélkül dolgozni, és különben is állítólag pont napi 4 ölelés kell az életben maradáshoz! A mag ültetést állandó feladatomnak tekintem, minden egyes citrommagot, narancsmagot, pomelomagot eldugok, hátha új élet sarjad belőle. Így tavaszra tele vagyunk apró növénykékkel, amiket szívesen továbbajándékozok. A közös fényképnézegetés jól sikerült, ez is egy kellemes időtöltés volt, felidéztük a régi sztorikat, jókat nevettünk! A tánc...én nem vagyok egy táncoslábú egyén, de férjem előszeretettel mozgat meg, így történt most is, épp főzés közben hallotta meg a dallamot, ami arra sarkallta, hogy dülöngéljünk kicsit Az igazi kalandtúra az a kirándulás volt!Hóesésben mentünk, de az útvonal eléggé megmozgatott minket ahhoz, hogy ne fázzunk egy cseppet sem! Amikor az Anyák kútjához értünk, már reménykedtem benne, hogy valami kis csavar van a történetben, és ez a Kánya forrás ha visszafele olvassuk, de idézet nem volt sehol! Folytattuk a túrát nem könnyű terepeken, néhol fakitermelés is állta utunkat, máshol pedig sártengerek, viccesen még mondtam is a férjemnek, hogy csak odafele vezetnek lábnyomok, és jó lenne visszafordulni...de mentünk egészen addig, míg a Nagy-Mély Völgyben már nem tudtunk továbbhaladni úgy, hogy ne legyünk nyakig sárosak. Az idézet nem lett meg, de felejthetetlen élmény volt a Mecsekben barangolni! Persze itt is sokat nevettünk. A cukrászdát a hét végére akartuk hagyni, de pénteken elkaptam én is az influenzát, ami ágynak döntött. Emiatt férjemet küldtem bevásárolni, aki hozott nekem két islert, hogy meggyógyuljak A közös filmnézést pedig elég sűrűn gyakoroljuk. Így csak ki kellett választanom egy filmet, amit az adott héten néztünk meg.

Összegezve, ennél jobb játékban még nem volt részem! Meghívtam sok ismerősömet is, hogy játszanak, de sajnos azt láttam, hogy elutasították a felkérésem. Pedig aki elolvasta a menetlevelet, annak egyértelművé válhatott, hogy ezzel a játékkal tényleg csak nyerni lehet! Mi csodás élményeket nyertünk! És nem utolsó sorban a romantikus vacsora is a miénk lett! Ezúton szeretném megköszönni, hogy egyáltalán élhettem ezzel a lehetőséggel. Nagyon remélem, hogy lesz máskor is, és többen kedvet kapnak majd! (M. Ilona)