Emberek és lovak Bogádon

bogad04.jpgSzemélyes benyomások a 2015 május utolsó szombat délutáni rendezvényről.

Persze késve érkeztünk, mert fotó és koordináták ellenére, csak sikerült a leágazást elnéznem. Rizi várt a bekötő úton, és terelt be minket a lovas tanya előtti parkolóba.

A lovas tanya kapui előtt három ló tülekedett, nyerített izgatottan, és kereste a bejutás lehetőségét oda, ahol a többiek már szerepeltek lovasaikkal. Összes bátorságunkat összeszedve surrantunk, be mellettük a kiskapun.

Bent, az udvaron, már folyt a bemutató. Fiatalemberek és gyerekek ültek zömében hucul fajtájú zömök, erős testfelépítésű lovakon. Lovas íjászatot láttunk különböző formációkban, Pámer László telepvezető szakértő magyarázata mellett. 

Ezt követően a lovasok és mi, nézők is átmentünk egy régi homokbányába, mint egy természetes arénába, ahol a lovasok különböző társas és csapatjátékokkal szórakoztattak minket. A legérdekesebb volt a „lovas kosárbirka” játék, ami a mai kosárlabda és lovas gyeplabda keveréke lehetne. Két csapat próbálkozott lóháton, egy birkabőrt, öt átadás után, egy kosárba juttatni. 

A játékok közben, két csikó kutatta át – szép csendben, de kitartóan – a nézők táskáit és zsebeit, egy kis répa vagy alma reményében.

A bemutatók végeztével, a pajtában kemencés kenyérlángost ettünk, amit málnaszörppel, fröccsel öblítettünk le. 

Ezen közben lehetőség volt nekünk, nézőknek is lóra ülni, mely lehetőséggel sokan éltünk!

 

Emberek:

A telepvezető, aki higgadt nyugalommal vette annak a fiúnak a balesetét, aki a „kosárbirka” játék közben a nyeregből kiesett és a lába a kengyelbe akadt.

A balesetet szenvedett fiú, aki miután megállapította, hogy nem sérült súlyosan, visszaült a nyeregbe és folytatta a játékot.

Lacus és Zotya, akik bátran bevitték a birkabőrt az aréna közepére a játék kezdetekor és úgy szaladtak kifelé, hogy a lovasok már dübörögtek feléjük.

Babay Balázs, aki olyan eleganciával lovagolt, mintha a Spanyol Királyi Gárda egy eltévedt tagja keveredett volna a bogádi dombok közé. (Egészen addig, míg le nem esett:)

Az összes fiatal akik lelkes elkötelezettséggel vesznek részt, a tanyának a működésében, legyen az játék, lovaglás vagy szénagyűjtés.

A vendégek arca, akik lóra ültek, akár unoka vagy nagymama volt az illető.

  

Lovak :

Az a két kajla csikó, amelyik szopni is meg répát enni is akartak, de legfőképpen ismerkedni.

Annak a csődörnek a kitartása, amelyiket kizárták a területről, mert nem volt feladata, és végül egy téglarakást megmászva jutott be hozzánk, hiszen tudta, hogy buli van és abból nem akart kimaradni.

A Vaspata, amelyikről a végén tudtam meg, hogy törékeny kanca létére, ő a főnök a ménesben.

Rege, Dobosiék lova, akinek az összes ló között, a legszebben állt a farka.

Gatya, amelyik 25 évesen még lovast visz a hátán és minden játékban részt vesz.

Maza, amelyik az életét megmentő állatorvosról kapta a nevét.

Szellő, Bűvös és a többiek, mind a 19-én.

 

Bogád:

Az udvaron feltörő forrás, a virágzó vadrózsa és bodza bokrok, a széna illata és a csalán csípése, a parti gyurgyalag odúk a homokbánya falában és az új célt szolgáló lőszerraktár épületek sora a domboldalon.

 

Most még ez mind eszembe jut, de később csak annyi, hogy jó volt ott lenni!


Egy vendég lovas. (azaz Cs.V.)

Címke: