Közösen gyújtottuk meg a negyedik adventi gyertyát

dscf1844.jpgA Pécsi Szent Mór Iskolaközpont gyönyörű dísztermében, támogatott családjaink részvételével kis műsorral egybekötve gyújtottuk meg december 19-én, az adventi koszorú utolsó gyertyáját. Az összejövetel szervezői Anthony de Mello egyik rövid írását adták elő, aktualizált formában. Az összejövetelt hozott enni-innivalókból feltálalt „állófogadás” zárta.

Az aktualizált történet nagy sikert aratott, ezért az alábbiakban közzétesszük:

András: A történetben szereplő személyek, helyek kitaláltak, bárminemű azonosság a valósággal csak a véletlen műve.

Valahol Közép-Európa dimbes-dombos tájainak erdei ösvényein bandukolt egy közösség néhány tagja. Kisközösségi találkozójukat szándékoztak kipipálni ezzel a kirándulással, amikor is a Babás-szerkövek mellett elhaladva egy remete-barlanghoz értek. Hirtelen ötlettől vezérelve beléptek, és a csodálkozástól a szavuk is elakadt: A barlangban egy remete meditált.

Amikor az kinyitotta a szemét, maga is meglepődött a váratlan vendégek láttán.

Zoli:  – Hát, ti mit kerestek itt?

Gyuri:– Csak kirándulunk és véletlenül betévedtünk ide.

Zoli:– Ti is tudjátok, hogy nincsenek véletlenek. Halljam, mi nyomja a szíveteket?

András: (a többi szereplő csak csendben gesztikulál a háttérben, amíg a narrátor beszél)

- A közösség tagjai belefogtak egy szomorú történetbe. Valamikor a közösség híres volt az egész nyugati földtekén. Folyton jöttek a fiatal jelentkezők, s a közösség gyarapodott. De aztán nehéz idők jöttek a közösségre. Új tagok nem jöttek többé, párok is alig-alig jelentkeztek jegyesoktatásra, hogy lelkük szomját oltsák. A fiatal jelentkezők forrása kiapadt, a közösség tagjainak lelkesedése is alább hagyott. Akik maradtak, nehéz szívvel tették kötelességüket.

Ráadásul a közösséget támogató egyesület pályázatai közül is több sikertelen lett.

Egyikük ekkor így fordult a remetéhez:

Covi:– A bűneink miatt került a közösségünk ebbe az állapotba?

Zoli:– Igen, a tudatlanság bűne miatt.

G. Ildi:– Az meg miféle bűn?

Zoli:– Valaki közületek a Messiás (igaz, leplezi), és ti ezt nem tudjátok.

András:– Ezt válaszolta a remete, azzal becsukta a szemét és tovább szemlélődött.

Elhagyva a remete barlangját, a kis csapat tagjai izgatottan kezdtek el tanakodni azon, hogy a Messiás – maga a Messiás – visszatért a földre, méghozzá éppen az ő közösségükbe. Egymást kérdezgették:

C. Ildi:– Hogy lehet, hogy nem vettük észre?

Covi:– Ki lehet az?

Gyuri:- Csak nem a kócos Doki?

Covi:- Nem. Ő gyógyszerekkel gyógyít, nem szóval vagy kézrátétellel.

Párti: – Esetleg az a Mikulás kinézetű informatikus?

Gyuri:- ÁÁÁÁ, annyi rendszerleállás van a Tudásközpontban, hogy ő biztos nem az. Akkor már inkább a komaasszonya. Tudjátok, annak a mokány lovas fickónak a felesége, aki naponta kétszer keresztülszeli  busszal a várost és közben imádkozik.

Párti:- Ő olyan félénk, nem szeret szerepelni. Egyébként gondolod, hogy ennyire álcázza magát, hogy nem is férfiként jött közénk?

G. Ildi:– Igen, miért is ne? Akkor pedig lehet az a lány is, aki hegedülni szokott a miséken. Ő meg is szokta mondani, ha valami nem tetszik neki, és aki így tud hegedülni, abból én kinézem…

Gyuri:- Vagy talán az a vállalkozó, aki fent lakik a hegyen. Jézus mindig is szeretett felmenni a hegyre.

Covi:- Manapság vállalkozónak lenni Magyarországon, még Jézusnak is veszélyes lenne…

Párti:- Esetleg az a hosszú hajú lány, aki olyan szépen énekel minden misénken.

Gyuri:- Azt még el lehet fogadni álcaként, hogy lány, a szép énekhang még passzol is Jézushoz, de miért evez a vízen minden nyáron, mikor járni is tudna rajta? Azért ez elég furcsa...

Covi:- Több rendes tanár is van a csapatunkban...Talán így leplezi magát?

G. Ildi:- Ne felejtsük el, az is gyanús, aki nem gyanús...

C. Ildi:- Ki tudja… Hisz leplezi magát.

Párti:- De hát akkor bárki lehet az!

Gyuri:- Pontosan. Bárki lehet az...

Andris:- Ezért aztán ettől kezdve mindenki nagyon kedves és figyelmes volt mindenkivel, mert hát: sosem lehet tudni…

- És azonnal válaszoltunk az e-mailekre.

- És alig - vagy egyáltalán nem - késtünk el a találkozókról.

- És felhívtuk azt, akit szomorúnak láttunk, meg azt is aki éppen örült, hogy vele örüljünk...

- És mindannyian időben jeleztük, ha netán nem tudtunk elmenni a találkozóra.

- És szinte mindig mindannyian elmentünk az imaóra.

- Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a közösség légköre újra vibrált az örömtől. Egyre többen jelentkeztek az újabb és újabb feladatokra, mert ismét megérezték, hogy az érzi igazán jól magát a közösségben, akinek testhezálló feladata van.

Covi: Egyesületük pedig arról kapott hírt, hogy elvesztettnek hitt pályázatuk mégis nyert.

 

Címke: