Saját szervezésű napközis tábor (2015. június 15-18.)

tabor145.jpgGondoltam, röviden beszámolok a napközis táborról. Hátha érdekli azokat is, akik idén nem voltak, de majd jövőre jönnek.


Küldöm a gyerekek kedvéért, mert ígértem nekik, hogy a szüleik meg fogják kapni a képeket.
Küldom Covinak, hogy dokumentálhasson.
Küldöm az aggódó szülők kedvéért, hogy lássák, jól érezték magukat a gyermekeik.
Küldöm az eddig nem aggódó szülők kedvéért, hogy lássák, milyen veszélyben voltak a gyermekeik.
Barbarának, Etinek és Janinak köszönettel!

A néhány nap alatt értettem meg én is valamit abból, mire is volt jó ez a tábor. Első sorban a formálódó közösség miatt. Gyakoroltuk az egymásra figyelést, az alkalmazkodást. Igazából mindent ennek igyekeztünk alárendelni. Másodsorban az élmények miatt, harmadsorban talán tanultunk is valamit, fejlődott kicsit a ritmusérzekünk stb.

Együtt örültünk, amikor egy babzsák kézről kézre leesés nélkül végigjárta az útját, amikor egy bonyolult ritmust négy szólamban eldoboltunk, amikor egy hegyet megmásztunk, Máté mosolyának, a napsütésnek, a finom ebédeknek, a bogaraknak, az útkereszteződésnek és Isten szeretetének.

Hétfőn reggel meg kicsit nézegettük egymást. Etinek köszönhetően rövidesen röpködtek a kalapok, a zsebkendők, népdalokat énekeltünk. A szorgosak a számháborúra készültek, terítettek. Délután a sötét felhők alatt a Dömör-kapuig és visszasétáltunk.

Kedden reggel gyilkosoztunk, majd Barbarával babzsákot dobáltunk, ugrálóköteleztünk. Ebed előttre összeállt a zenekarunk. Délután a Manduláson számháborúztunk.

Szerdán ismét gyilkosozással kezdtünk, Barbarával folytattuk. A kertünk hangzavara erre a napra mar a szomszéd kisfiút is átcsalogatta. Délután Marika is velünk jött a Remete-rétig. Kincset kerestünk oda-vissza, végül a kertben találtuk meg.

Csütörtökön voltunk a legtöbben, délben 25 főre teríthettünk. Előtte Etivel kiskecskét kerestünk, utána nagy számháborúcsatákat vívtunk a Manduláson.

Péntek délelőtt Tamással zenéltünk sokat, zászlóztunk, megfejtettük az angyalok titkát, Jani táncházat rögtönzött a kedvünkért. Délután fonalak és papírok mentén a Meseerdőt jártuk be.

Elfáradtunk. Köszönjük a sok segítséget, finomságot!


Szeretettel:

Eszter