Közös Szilveszter Püspökszentlászlón

1_0.jpgAz előző évi visszajelzéseken felbuzdulva, Egyesületünk 2015-ös évet búcsúztató, 2016-ot köszöntő többnapos összejövetelt szervezett. A részvételi lehetőség az Egyesületi, a Gesztenyési Közösség tagjai részére volt nyitott, meg még aki ismerősként bejelentkezett (ilyenre is volt több példa).

A résztvevő gyerekek, felnőttek száma megközelítette az ötvenet. A szilveszteri program 30-án délelőtt egy túrával vette kezdetét. A 12 km hosszú útvonal, a Réka-völgy – Kisújbánya – Cigány-hegy felé vezetett. A betervezett ebédre visszaérés egy kicsit csúszott. Pár család a túrába még kincsvadászatot is beiktatott, ugyanis a túra három (ezekből kettőt sikerült megtalálniuk) geoláda mellet haladt el. A délután a pihenésé volt, aztán este vetítettképes/filmes összeállítást láthattak a jelen levők a 2015-ös év programjaiból. Ezek közül kiemelkedett a felnőtt vízitúráról készített képes-filmes produkció. A programnak része volt még egy salsa tánciskola is.

Másnap 31-én véletlenszerűen három csapatra oszlott a társaság és akadályverseny jelleggel kellett eljutni a környező hegyvonulatok között elrejtett feladatokhoz. A feladatok alapján kreatívan összeállított történeteket, jeleneteket az esti műsor keretében adták elő a csapatok.

Délután a kápolnában hallhattuk, melyik család miért ad hálát a 2015-ös történésekkel kapcsolatban.  

Este először a három csapat igen szórakoztató történeteit, előadásait élveztük, majd a házaspár gondoskodott arról, hogy ötletes, játékos feladatokkal hamar elérkezett az éjféli koccintás ideje. 

Címke: