Kedves Látogató!

Köszöntelek a Borostyán Egyesület honlapján.

A Baranya Megyei Bíróság Pk. 60.074/2001/6. számú végzésével 2001 június 20-án vett minket közhasznú szervezetként a nyilvántartásába. Tagjaink száma jelenleg 18 (létszámunk növelését nem tűztük ki célul). Az alapító tagjaink gazdag közösségi és különböző programszervezői múlttal rendelkeznek.

Az egyesületünk által támogatott Pécsi Gesztenyési Katolikus Közösség szervezésében 2019-ben is megtartásra került a Pécsi Pálos templomban a pásztorjáték.

Az előadás története kb. 30 éves múltra tekint vissza. Akkor egyetemisták, fiatal házasok határozták el, hogy segítenek a szent estére hangolódni egymásnak és azoknak akik eljönnek nézőként. Az előadás ideje alatt az otthon maradt szülők nyugodt körülmények között tudták feldíszíteni a karácsonyfát és kirakni az ajándékokat.

Az év során az „előttem az utódom” sorozat keretében két fiatalembert hallgathattunk meg a Szent Mór iskola dísztermében

Emlékeztetőül a szándék, ami ezt a közösségi programot létrehozta:

Vannak családjaink, akiknek gyerekeik vannak. ( ezen valószínűleg nem lepődtök meg )

Ezek a gyerekek a szemünk előtt nőttek fel és váltak érett felnőtté, választottak hivatást, saját véleményük van a világról és némelyek saját családdal is rendelkeznek.

Azoknak, kiknek van mondanivalója és azt velünk szívesen megosztanák, szeretnénk egy lehetőséget teremteni. Egyrészt, had csodálkozzunk milyen lett a "cserebogár", másrészt legyen egy fórum ahol gyermekeink - akikkel együtt éltük meg keresztény identitásunk fejlődését - visszajelezhetnek nekünk, hogy szerintük, hol és hová tart a világ.

Vízitúra a Tiszán augusztus 6-11 között 25 (!) evezős (kenuevezőt merítő 50 erős kéz) részvételével

A Tiszán megtett útvonal a következő volt:

1. nap: Tiszabecs - Szatmárcseke (24 fkm)

2. nap: Szatmárcseke - Tivadar (15fkm)

3. nap: Tivadar - Vásárosnamény (20 fkm)

4. nap: Vásárosnamény - Tiszamogyorós (34 fkm)

5. nap: Tiszamogyorós - Tuzsér (34 fkm)

6. nap: Tuzsér - Dombrád (25 fkm)

A részletek tovább olvasás során, Hajni és Vili által készített élménybeszámolóból tudhatók meg :)

Nemzetközi zenei fesztiválon történő részvétel támogatása

medium_crescendo_0.jpgEgyesületünk az utazási költséget átvállalva támogatta Almási Vera részvételét a fesztiválon, mely program befeezését követően az alább olvasható levelet (és fényképet, ahol Ő a bal oldalon látható művésznő) kaptuk Tőle:

Ormánsági nyári nagytábor július 22-26. között, 23 család részvételével

A Gesztenyés Közösség a Borostyán Egyesület támogatásával 2019 július 22-26-a között  Sellyén a az AM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában a kollégium területén szervezte hagyományos nyári táborát.

Az elősorban nagycsaládos táborozók a tábori hét során legkevesebb 54-en voltak, a legmagasabb résztvevői létszám pedig 73 fő volt.

Lelkinap ráhangolódással

2019. 03. 29 Péntek este kezdődött.  20 órakor találkoztunk a Zeneiskola Cserzőköz utcai termében azzal a céllal, hogy ráhangolódjunk a másnapi lelki napra.  Szeretem ezt a termet. 

..megtanultuk a tükrözés művészetét, az empatikus képességeinket fejlesztve gyakoroltuk a helyes feltáró kérdéseket feltenni...

Először érkezett Pécsre továbbképzést tartani Dr. Hélisz Katalin a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség munkatársa, hogy bevezesse a pécsi érdeklődőket is a lelki gondozás alapjaiba, hogy hozzáértő segítőkké válhassunk.

A Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyési Katolikus Közösség 5 főt delegált a képzésre, melybe én is beletartoztam/ ezúton is köszönet és hála érte!/.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára