Kedves Látogató!

Köszöntelek a Borostyán Egyesület honlapján.

A Baranya Megyei Bíróság Pk. 60.074/2001/6. számú végzésével 2001 június 20-án vett minket közhasznú szervezetként a nyilvántartásába. Tagjaink száma jelenleg 18 (létszámunk növelését nem tűztük ki célul). Az alapító tagjaink gazdag közösségi és különböző programszervezői múlttal rendelkeznek.

Szilveszter Püspökszentlászlón

A korábbi évekhez hasonlóan a 2025-ös évet is Püspökszentlászlón zártuk. December 30-án közösen néztük meg Püspöki palotát és az arborétumot, majd egy körsétát tettünk a települést megkerülve. Másnap a Hármas hegyi radar állomáshoz mentünk fel.

Pásztorjáték a Gesztenyésben a Szent Flórián templomban

25 évig a Pálos templomban a Borostyán Egyesület által támogatott Gesztenyés Közösség szervezte és gyermekeik közreműködésével adta elő minden év december 24-én 16 órai kezdettel a pásztorjátékot gyönyörű zenével, mendikálásokkal.

A 2025 decembere azonban egy új szolgálatot kínált fel a Közösség számára. Pécsbánya Gesztenyés térségében áll egy gyönyörű bányásztemplom, melyből kezdett kifogyni a templomba járó hívek száma.

Látogatás a Nagyárpádi Fészek kézművesházba

2025. december 6-án tíz kreatív hölgy addig gyúrta, festette az agyagot, amíg a csodálatos használati tárgyak megszülettek. Az egyéni kezdeményezésre létrejött program költségét egyesületünk állta.

Szent Borbála koncert a Szent Flórián templomban

A Pécsbányai Művelődési Házzal közösen szervezett, december 3-án megtartott, hagyományos koncerten 2025 ben Solymosi Péter trombitaművész tanítványai szerepeltek és megtisztelt minket a Vivat Bacchus énekegyüttes is.

Kirándulás a Villányi borvidéken

2025. november 8-án, 16-an vettek részt azon az „összetartáson”, melynek keretében több kilométeres, szőlő ültetvényeket is érintő túra végcéljaként megérkeztek a Vylyan teraszra.

2024. évi adó 1%

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2025. 09. 23. dátummal, 308.093 Ft-ot utalt egyesületünk bankszámlájára „BOROSTYÁNEGYESÜLET2024.ADÓÉVI SZJA 1%” közleménnyel.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára