Életjeleink 2010-ből

A 2009/2010. évi "Narnia évad" programjai

Ismétlődő kisgyerek-programjaink 2010-ben:

 

ZENEBÖLCSÖDÉNK

Egyesületünk a baba-mama klub keretén belül kéthetente zenebölcsit is szervezett a kisgyermekes anyukáknak. Ezeket az alkalmakat szintén énektanár tagunk tartotta.

 

A Zenebölcsi foglalkozásaink legfontosabb célja az volt, hogy a szülőkkel megismertesse azokat a  gyermekdalokat és mondókákat, melyek gyermekük testi-lelki fejlődése szempontjából nagyon fontosak. Vagyis visszavarázsoljuk a mindennapi életünkbe azt a tudást, amelyet a régmúlt időkben még szájról-szájra örökítettek át, de mára már feledésbe merült.

 

 A kicsikkel való zenés foglalkozások során a készségek fejlődése, a sikerélmény és a zenélés öröme mindig pozitívan hat a személyiség fejlődésére, feszültséget old, csökkenti az elszigeteltség érzését.

   A ritmus figyelmet, koncentrációt, beidegző képességet fejleszt. A dallam az érzelmeket mozgósítja, a hangerő és hangszín változása a hallószervet fejleszti.
  Az énekkel és mozgással kísért tevékenység serkenti az agy működését.
  A zenére történő improvizatív mozgás, a közös éneklés, mondókázás pszichésen segít legyőzni a gátlásokat s az ebből fakadó szorongást.
 Az egyszerű ütős hangszerekkel történő improvizáció a szociális kommunikáció-fejlesztésben játszik fontos szerepet.

 Az oldott légkör, az elfogadó közeg, az együtt megélt történések terápiás hatással bírnak minden korosztálynál. A közös játék, zenélés, mondókázás, zenére történő mozgás-mozgatás során a kicsik észrevétlenül tanulták meg a kapcsolatteremtés különféle módjait, a kérést, az adást, az elfogadást, a küzdést és a kompromisszumra való képességet. A gyermekek felszabadult játéka, hangszeres próbálkozása, önfeledt mozgása, tánca, eddig még nem tapasztalt gyermeki megnyilvánulásai oldották a szülő szorongását. A zene a felnőtt és gyermek érzelmi életére egyaránt erős hatással van. A közösségi élmény pozitívan hat a mindennapokra, a társadalmi kapcsolatokra, így a bölcsődei, óvodai beilleszkedés is egyszerűbbé válik tapasztalataink szerint.

 

ZENEÓVODÁNK

Idén  – régebbi hagyományunkat újraélesztve – heti rendszerességgel zeneovit szerveztünk 4-7 éves gyermekeinknek. Ezeket a foglalkozásokat egyesületünk ének-zene tanár tagja tartotta. Érdekesség, hogy 12 fiú járt zeneovinkba. Az összejöveteleket a családok otthonaiban tartottuk meg.

 

Zeneovink céljai a következők voltak:

-          A rendszeres éneklés, hangszeres zenélés igényének megalapozása

-          Éneklési kedv felkeltése

-          az énekes- és hangszeres zene, népzene, gyermekjátékok megismerése

-          A gyerekek különböző hanghatásokra figyeljenek, emlékezzenek.

-          Rövid, a gyermekek életkorához igazodó komolyzenei szemelvények meghallgattatása

-          Dallamhangok tiszta éneklése, ritmusok neveinek játékos megismerése

 

Ezen belül:

-          Az egyenletes lüktetés és ritmus közti különbség megismertetése, a ritmusnevek

-          /TÁ és TITI / helyes alkalmazása, megkülönböztetése ábráról, a későbbiekben hangjegyekről.

-          Dalos játékok élményszerű eljátszása, a játékok szabályainak megismerése.

-          Rendszeres hangszerhasználat során a különböző ritmushangszerek megismerése, a rajtuk történő játék pontosítása: helyes tartás, megszólaltatásuk helyes módja.

-          Rövid komolyzenei szemelvények meghallgatása, ezen keresztül különböző zenei ellentétek megfigyeltetése, megkülönböztetése.

 

Foglalkozásaink felépítése a következő volt:

-          Köszönés, zenés bemutatkozás/minden alkalommal/

-          Zenei képességfejlesztő játékok egy- egy zenei területre irányultan, hangszerhasználat/minden alkalommal/

-          Új dalos játék/nem minden alkalommal/

-          Játék- és mondókaismétlés/minden alkalommal/

-          Zenehallgatás/ minden alkalommal-óvónői ének, hangszeres játék, vagy rövid komolyzenei szemelvény meghallgatása/

-          Énekes búcsúzás/minden alkalommal/

 

A tanév végén meghívtuk zeneovisaink szüleit egy bemutató foglalkozásra

 

Mozgás!

Hétfőnként röplabda 17.00-18.00-ig (Eddig mindenki – fiatal és felnőtt - jól kifáradva, de egy szuper játékból tért haza és egy hét elteltével újra ment.)

Keddenként K.Á. várja nagy-nagy lelkesedéssel támogatott családjaink tagjait. Szándéka,hogy tornájától mindenki jobb közérzettel menjen haza, hiszen ötvözi az AVIVA tornán tanultakat nyújtással, erősítéssel, kondicionálással. Biztosan mindened átmozgatja!!!!!!!!!! Tehát, ha kedd, 20.00-21.00-ig TORNA! AJÁNLOTT

 

 

Egyéb programjaink (eseményeink):

 

2010.01.21.-én ifjúsági programsorozatot tartalmazó pályázatot nyújtottunk be „Ifjúsággal a holnapért” címmel, mely pályázatunkkal 480e Ft-ot nyertünk.

 

2010.02.04.Hosszabb-rövidebb szünet után újra beindult a közösségünkben a "nemrég" szült anyukák és kisbabáik megköszöntése. Az elmaradtakkal kezdtük, így a február 4-i estén két olyan anyukát ünnepeltünk, akiknek már közel 3 éves a kisgyermekük. 20-25-en gyűltünk össze este fél 9-kor. A két anyuka röviden megosztotta velünk a szülés körüli élményeit, valamint beszámolt arról, hogy azóta hogy vannak. Ezután kötetlen beszélgetés formájában zajlott tovább az eszem-iszom. A két kisfiút pedig megajándékoztuk egy-egy törölközővel, melybe a nevük bele van hímezve, valamint két kis gyermek-fogassal. (lejegyezte D.R.)

 

2010.02.13. Farsang

Egyesületünk szervezői, rendezői feladatokat vállalt a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület (PSZNE) által (Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010. program részét képező) Házasság Világnapja apropóján meghirdetett rendezvényen. A rendezvényt a PSZNE elnöke, majd Pécs polgármestere nyitotta meg, ezt követően előadás, majd csoportbeszélgetések következtek. Az esti bál a jubiláló házaspárok és határon túlról érkezett csoportok köszöntésével indult, a zentai fiatalok által előadott nyitótánccal majd élőzenével folytatódott. Hallhattunk családi zenekart, a nagycsaládos egyesülethez tartozó édesapa szintetizátorozott, két kislánya énekelt, felesége pedig ritmushangszerekkel színesítette az előadást. Igen nagy sikere volt a 20 éves fiatalokból álló „Beatles” együttes egy órás összeállításának. (Az egyik fiú édesapja Egyesületünk tagja.) A Borostyán Egyesület a rendezvényhez több személy társadalmi munkájával és a fellépési díj nélkül zenélő művészek számára vásárolt 5 üveg pezsgővel járult hozzá 3200 Ft értékben.(lejegyezte K.I.)

 

2010.02.14. Gyerek-farsang

Helyszín:AGesztenyési Közösségi Ház

Cél:vidám közös szórakozás, farsangolás

A gyerekcsoportok már több hete készültek jelmezzel, jelenettel, énekkel. A termet szépen feldíszítettük.  Minden csoport bemutatta a maga műsorszámát. Ezután következhetett a tánc, tombola, tánctanulás. Az előtérben kapott helyet a gazdagon terített asztal, külön helységben volt a teaház.(lejegyezte K.L.)

 

Közzétesszük a kör-emailunkra 2010.03.07.-én érkezett filmajánlót

Két filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. (A hétvégén Pesten igyekeztünk pótolni mozis elmaradásainkat :), és két elég jó filmet láttunk, amit szívesen ajánlok bárkinek.)  Az egyik: MINDENKI MEGVAN (Everybody's Fine) - Robert De Niro is szerepel benne : A film komoly, elgondolkodtató, szüleinkkel és gyermekeinkkel való viszonyunk, hozzáállásunk átgondolására késztet. Zsebkendő legyen a kezetek ügyében!

 A másik inkább könnyed szórakozást jelent: az új SHERLOCK HOLMES filmről van szó. Vicces, ötletes, és Sherlock Holmes "lényege" is benn van.

 Jó szórakozást!  R.

 

2010.03.27-én tartottuk idei évünk első pársuli (házasság karbantartó) összejövetelét a 7627 Pécs, Gesztenyés u. 34. ház nagytermében. Dr. Szíjártó Zsófia a család fejlődéséről tartott 9 házaspárnak előadást. Pár gondolat az elhangzottakból: Jobb, ha a gyerekeink nem annyira jók. Az sem kell, hogy őszinték legyenek, csak ne hazudjanak nagyot… A teenager szobájába bemenni és ott takarítani, rettenetes nagy határsértés! Idős szülők esetében annyit lehet és kell is tenni, amennyit a házasságunkban közösen fel tudunk vállalni. Az energiáinkat a valódi kapcsolat fenntartásra kell fordítani (meghallgatás, beszélgetés), amit a szociális hálón keresztül lehet igényelni, vagy pénzért lehet „venni”. Nyugodtan igénybe lehet venni, nekünk a ráfigyelés, simogatás rész maradjon…

 

2010.04.08-án tartottuk soron következő baba-mama avagy komatálas ünneplésünket, melyen Sz. Dettit és Bence fiukat, ill. L. Esztert és Csanád fiukat köszöntöttük. A köszöntésnek ajándékozás része is volt, mely során a kisfiúk kaptak egy-egy nevükkel hímzett törölközőt, valamint egy-egy kis játékos fa-ruhaakasztót, az anyukák pedig ezennel a virág helyett választhattak maguknak egy-egy kézműves nyakláncot.

Ez alkalommal kb. 10-15-en gyűltünk össze az egyik család nappalijában, ettünk-ittunk és beszélgettünk kismamás témákról. (lejegyezte D.R.)

 

2010.04.29-én 21 lelkes (bár kicsit álmos-fáradt) anyuka gyűlt össze J.-éknál. Jó volt újra együtt lenni, beszélgetni. Ünnepeltjeink is voltak: T. Évi és Zoltán fia, valamint V. Hajni és Viola, akiknek sikerült pont egy napon születniük! Ismét gazdagodhattak a gyerekek egy-egy névre szóló törölközővel, mesefogassal, az anyukák pedig egy-egy szép nyakláncot kaptak a Közösségtől. Már alig várjuk, hogy a táborban a szárítókötélen ott lóghassanak sorban a névvel ellátott törölközők! Témánk is volt: napirend,önmegvalósítás..., amit sajnos nem tudtunk
"kivesézni", mert már majdnem éjfélt ütött az óra! Ötletekkel gazdagodtunk, új élményeket kaptunk, sorstársra találtunk, jobban megismertük Évit, Hajnit. Amíg az elmúlt éveik eseményeit osztották meg velünk, finom sütiket (és azok receptjeit) osztottuk meg egymással, és alig várjuk a következő találkozót, amit május 27-ére beszéltünk meg Cz.-ékhoz.(lejegyezte V.H.)

 

2010.05.23-án(vasárnap) a Pécs Szeder u. 30/3. sz. alatt 2030 órától tartotta Borostyán Egyesület azt a  közgyűlést melyen a 2009 évi közhasznúsági jelentés és a 2010 évi költségvetés el lett fogadva.

 

2010.05.30-án, egy szép vasárnap délután megrendezett hangversenyünkkel egyesületünk egyik rég elkezdett hagyományát folytattuk a Szent Mór Iskolaközpont csodálatos dísztermében. Egy hagyományt – és ez pl. a lucázás vagy a betlehemezés hagyományára is igaz – soha sem egyes emberek, hanem csakis a közösség hozza létre, és ez a hagyomány keretbe foglalja az egyéni tehetség kibontakozását, amely a közösséget gazdagítja. Így teljes a kör. J. Vanier írja A közösség c. könyvében: „Minél szürkébbek és keményebbek a hétköznapok, annál nagyobb szüksége van a szívnek az ünneplés és a csodálkozás pillanataira. Szükség van erre az időre, amikor mindenki együtt van, hálát ad, énekel, táncol és különlegesen finom falatok kerülnek az asztalra!”

A hangversenyen a következő műsort adták elő az egyesületünk által támogatott családok gyermekei, kiegészítve egy-két szülővel.

 

  1. Népdalcsokor: Kis kacsa fürdik; Láttál-e már valaha; Kerek a káposzta
  2. Improvizációk
  3. Harcsa van a vízben, Borsót főztem
  4. A jó lovas katonának /magyar népdal/
  5. J. S. Bach: Polonaise
  6. Ujjgyakorlatok zongorára
  7. Ismeretlen szerző. Angol tánc
  8. Hugo Schlemüller: Lied
  9. Mendelssohn: Velencei gondoladal
  10. Nölk: Novella
  11. Gossec: Gavotte
  12. Joplin: The Strenuous Life
  13. Bogár István: Vörös folyó
  14. Tike Five
  15. Heitor Villa Lobos: Mazurka-Choro
  16. Florent Schmidt: Drezno
  17. Bródy János: Szavak
  18. Lennon – McCartney: Michelle

Hangversenyünk nyitott volt, belépő díjat nem kértünk. Az előadók kb. 60 fős hálás közönség előtt adták elő műsorukat.

Egyesületi hangversenyünk célját, feladatáttalán az alábbi Kodály idézet fejezheti ki a legjobban:
"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren még megszólal a Nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondjuk csak igazán: Örvendjen az egész világ!"

A hangverseny után közös evés-ivás következett, melynek keretében két félszázéves barátunkat, társunkat K.I.-t és P.P.-t köszöntöttük. A háromrészes (hangverseny–fogadás-köszöntés) rendezvénynek csak egy költsége volt, melyet egyesületünk fizetett ki. (szülinapi torták 10e Ft ért)

(Lejegyezte B.I. és K.I.)

 

2010.05.31-én pályázatotnyújtottunk be „A Dunakanyar felfedezése” címmel a Pilismarótra tervezett nyári táborozásunk költségeinek csökkentésére, ezen a pályázaton 200 e Ft ot nyertünk (nov. 8.-án kaptuk meg)

2010.06.05-én adélelőttöt ismét a házasságok megerősítésére fordította 9,5 házaspár. Egyesületünk szervezésében Dr. Szíjártó Zsófia tartott ismét rendkívül érdekes előadást „Az élet delén” címmel. Egy-két kérdéskör, gondolat álljon itt emlékeztetőül, ill. figyelemfelkeltésül:

A változás a teenager korihoz hasonló. Ott a gyerekkorból lépünk át a fiatal felnőttkorba, itt a felnőtt fiatalkor zárul le és az idős(ebb)korba lépünk át.

Egyes lehetőségek lezáródnak ugyan (pl. gyerekvállalás), de számos új lehetőség nyílik meg (pl. újra kettesben).

Alapösztönünk szerint igyekszünk egész életünk során egyre feljebb és feljebb, mintha egy létrán másznánk felfelé (pl. ranglétra). Álljunk meg mászás közben, vizsgáljuk meg: Jó falnak van-e a létránk támasztva?

Életünk krízishelyzetei, megoldási mindig lehetőségek arra, hogy előrébb jussunk. (lejegyezte K.I.)

 

Ugyanezen a napon történtekről így írt B. család:

Kedves fiúk, köszönjük mindenkinek, aki itt volt segíteni. Köszönjük a családoknak is, hogy azalatt nélkülözték őket. Névsort nem írok (Mt 6,1),
de éppen tucatnyian voltunk. (Ki kezével, ki kalapáccsal, bodzaszörppel, az epres süti illatával...)  A munka eredményét igazoló képek majd talán felkerülnek az éppen megújuló Borostyán-honlapra.
Jó éjt / reggelt mindenkinek:  B. család

 

2010.06.15. Hosszas előkészület után NCA-DD-09-0374 pályázati azonosítószámú pályázatunkon működési költségeink csökkentéséhez nyert 150e Ft pénzügyi és szakmai elszámolását interneten benyújtottuk, a záradékolt, hitelesített számlamásolatokat pedig postára adtuk. Elszámolásunkat a 2010.11.08.-án küldött levél szerint elfogadták.

 

Gyerekcsoportjainkrendszeres összejövetelei közül kiemelkedik a 2010. 06.16.-18.között megtartott nomád jellegű gyerektábor 20 (6-14 éves) résztvevővel

A teljes gyermek „2009/2010 Narnia évad”-ról készített összeállítást külön gombra kattintva lehet megtekinteni.

 

Egyesületünk és Közösségünk tagjai aktív szerepet játszottak Szaki és Alice esküvőjének, lagzijának (kerti party-jának) szervezésében, lebonyolításában. Ők így élték meg:

Kedves…..Noha nem írható le néhány szóval, amit érzünk, mégis szeretnénk köszönetet mondani mindnyájatoknak azért, hogy az esküvőnket olyan széppé tettétek, amilyet nem is álmodtunk. Sokan mondták utána, hogy ilyen szép esküvőn még nem voltak, hogy fantasztikus hangulata volt a kerti mulatságnak. Nagyon jó érzés volt azt válaszolni, hogy mindent a közösség szervezett. Mellesleg mi is nagyon jól éreztük magunkat. :-)
Köszönjük, hogy velünk voltatok, köszönjük, hogy ilyenné tettétek!
A. és Sz.

 

 

A nyár és egyben az év legjelentősebb eseménye idén is a Dunakanyar szívében  található Duna-liget Üdülőben (Pilismarót-Dunapart, Akácfa u.3.)július 26.-augusztus 01. között lebonyolított nyári családos nagytáborunkvolt. A tábor résztvevői Pécs városának családjai (egy fekedi családdal és egy kaposvári felnőttel kiegészítve), legnagyobb részük három, vagy még több gyermeket nevel (vannak, akik örökbe fogadottakat, vannak akik problémás betegségekben szenvedőket). A családokat az köti össze, hogy rendszeresen részt vesznek a Borostyán Egyesület által szervezett (korosztályos gyerek-, felnőtt-, ill. családi) programokon, így személyes ismeretségek alakultak ki, fejlődtek barátsággá. Ez azért jó, mert a közösségépítést nem az ismerkedésnél kell kezdeni. Idei táborunk résztvevői létszáma csatolt jelenléti ívünk szerint 96. személy volt, a kisbabákat is beleszámítva (78 személy után fizettük ki az ellátást). A tábori program táblázatosan az alábbiak szerint foglalható össze:

nap

26.júl

27.júl

28.júl

29.júl

30.júl

31.júl

.01.

szak

vasárnap

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szo

délelőtt

 

tábori sport (röplabda, úszás, tollaslabda, ping-pong, foci, lábtenisz) a táborban

Visegrádi kirándulás, erdei iskola, a vár és a panoptikum megtekintése

Kirándulás a Rám Szakadékon át

Hajókirándulás Viságrádról Esztergomba, ott Bazilika, Duna múzeum/Balas-si múzeum, kisvonatozás a Mária Valéria hídon Párkányba, hajóval vissza Visegrádba

kirándulás hajótemetőhöz és tábori sport, mindez esőben

utazáshoz készülődés, majd hazautazás

nagy gyer. pr.

 

karkötő fonás

arcfestés, papírsárkány készítés

nemezelés

kőfestés, scobedube játék

délután

utazás, szállás elfoglalás

kirándulás Dömös árpád kori prépostság romjaihoz

tábori sportolás, strandolás

tábori sportolás, strandolás

tábori sportolás, strandolás

este

tábornyitás csapatépítő vetélkedő, téma: az elmúlt 8 év táborozásai

házasság karbantartás folytatás felnőtteknek: Tűzálló szerelem c film vetítése

Kedves vendég: Kálmán Antal pilismaróti plébános (vagy az ikertestvére?)

vetélkedő, téma: résztvevők háziállatai, autói, rendszámai, kedvenc időtöltései

kerek házassági évfordulók, szülinapok ünneplése fiatalok részvételével

közös népdal és egyéb ének éneklés tábortűznél gitárokkal

 

A táborozók minden nap hangszeres zeneszóra ébrednek, (trombita, oboa, furulya, gitár családi kórus stb.) hangszeren tanuló szülőknek, fiataljainknak köszönhetően. Délután amíg a kicsik csendespihenőztek, a nagyobb gyerekeknek, alkotó felnőtteknek kézműves foglalkozásokat tartottak vállalkozó kedvű fiatalok, ill. felnőttek. Az esti programok kiemelkedő eseménye volt, a tábor résztvevői által előadott esti mese, mely a legtöbbször egy szórakoztató színházi élménnyel ért fel. Egy helyi amatőr –madárbefogással és gyűrűzéssel foglalkozó erdész - foglalkozásaira két alkalommal látogatott el gyerekcsoport a táborunkból.

Visszatekintve úgy érezzük, sikerült az alábbiak szerinti rövid és hosszú távú céljainkattáborunkban megvalósítanunk: -Egy tartalommal (kultúra, sport, szórakozás stb.) teli kellemes táborozás megvalósítása, -A Duna-kanyar történeti, természeti szépségeinek megismerése, -Bemutatni, hogy létezik élet – legalább egy hétig Tv nézés, nélkül is, -Társadalmunk legkisebb, de legfontosabb közösségeinek, a családoknak erősítése, - Családok közötti kapcsolatok létrehozása, a régiek ápolása, -Fiatalok közötti közösségépítés, tartós kapcsolatok létrejöttének elősegítése, Tárgyi tudás gyarapítása szórakoztató és komoly programokon keresztül, -A fiatalok fizikai állóképességének fejlesztése sport programokon keresztül.

 

A tábort követő héten két mikrobusszal indult egy hetes Erdélyi körútra Katolikus Integrált Közösség szervezésében, egyesületünk támogatásával 10 fiatal.

2010 08. 08.-14. Tordatúri (Erdély) tábor - beszámoló

2010 augusztus 7.

A Pécsiek (Márti, Ráhel, Dóri, Johanna, C-ék) már ötkor útra keltek Budapestre, ahol a Sárbogárdin főtt kukoricával fogadták őket. Átmentünk szállásunkra a Karinthyra. A sok polifommal és csomaggal mintha sátorozni mentünk volna. Felértünk az ötödikre. Csináltunk egy kis vacsorát nutellás kaláccsal. Megnéztünk kivetítve egy filmet: "Folyó szeli ketté", ami egy elgondolkodtató alkotás az emberi kapcsolatokról. Mindenki talált helyet magának, ahová fejét lehajtotta: pótágy, szőnyeg stb. Kilencen voltunk együtt.

2010 augusztus 8.

Az indulás napja. Reggel negyed nyolckor Vili  bá eljött értünk a kocsival. Addigra összeszedtük a sátorfánkat, és elvitt minket a Sárbogárdira. Közösen reggeliztünk. Megérkezett Fanni és Barbara is. Felosztódtunk a két kisbuszra és útrakeltünk Tordatúr felé.

Az utazás jól zajlott. Kolozsvárott megtaláltuk a még hiányzó emberünket, Barbarát. Pont jó úton mentünk és megérkeztünk Tordatúrba. A faluban Gyurás István atya már várt minket. Felvezetett minket a szállásunkra. Ott a Kolozsvári házaspár, akik a ház gondnokai, Ilona a község polgármestere is, meséltek röviden a falu sokszínűségéről és a ház történetéről.  Elrendezkedtünk a szobákban és előkészültünk a misére. A misét Pista bácsi tartotta nekünk. A prédikációban az oltár mögé hívott minket, ahol körbeültünk a szőnyegen, lépcsőn. Beszélgettünk a hallott szövegekről. Saját szavainkkal könyörögtünk. A mise végén elénekeltük az ároni áldást a N. házaspárnak házassági évfordulójuk alkalmából.

Előkészítettük a vacsorát. A konyhai feladatokat a "Gomba" és a "Katica" csoport felváltva végezték.  Vacsoráztunk, majd összeültünk egy bemutatkozó körre. Mindenki elmondta, hogy ki ő, honnan jött, mit csinál, mit fog csinálni és egy viccet, amit szeret, ami vele történt vagy ami rá jellemző. Ez után nyugovóra tértünk.

2010. augusztus 9.

A reggelit a "Katica" csoporttal készítettük elő. Dani felolvasta az álala írt reggeli imát, és reggeliztünk. Reggeli és mosogatás után egy körbe ültünk. Az első keresztényekről beszéltünk. Dani megmutatta, hogy a keresztények között kőkemény konfliktusok voltak, melyeknek megoldása nem az volt, hogy a kamrába vonultak imádkozni. Ehelyett képviselték véleményüket, és harcoltak. A kulcsfogalmakkal "Activityt" játszottunk. Elmutogattuk a kóser, micva, alfahím, antiochiai közösség, konfliktus…kifejezéseket.

Ebédeltünk. Ebéd után kis pihenőt tartottunk. Majd kirándultunk a Túri  hasadékhoz. Nagyon vadregényes vidék, sziklákkal, barlangokkal, száguldó patakkal. A társaság egy része sziklát mászott, másik része a szakadék túloldalán vezető utat választotta. Légvonalban közel voltunk egymáshoz. Bundáskenyeret vacsoráztunk. Vacsora után konfliktus témákat választottunk. Beosztottuk magunkat párokba úgy, hogy minden témára legyen egy megoldás és egy nem megoldás. Énekeltünk és tanultunk is új énekeket. A napot zsolozsmával zártuk, majd megnéztünk egy filmet.

2010. augusztus 10.

A mai nap egészen a kirándulásé volt. Reggeli után Kolozsvárra mentünk. A főtéren megnéztük a Szent Mihály templomot. Továbbsétáltunk Mátyás király szülőháza felé, amerre kirakodó vásár is volt. Vili bá vett nekünk kürtőskalácsot, amit a szendvicseink után megettünk. Megnéztük a Farkas utcai református templomot. Egy néni elmesélte nekünk a történetét. Elmentünk a Házsongárdi temetőbe is. Ott hármas csoportokban térképpel, feladatlappal a kezünkben jártuk be a temetőt. Megkerestük Apáczai Csere János, a Bethlen család, Bölöni Farkas Sándor, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Kós Károly, Reményik Sándor, Szenci Molnár Albert és Szilágyi Domokos sírját. Fagyiztunk és hazajöttünk. Társasjátékoztunk és vacsoráztunk. Énekeltünk, elimádkoztuk a zsolozsmát majd hamar aludni mentünk.

2010. augsztus 11.

Reggeli után a tanítás témája a reformáció és az egyházszakadás volt. Hibák, bajok válaszok és miértek (Szervét Mihály, Dávid Ferenc). Beszéltünk az ortodoxokról, reformátusokról, evangélikusokról, unitáriusokról. Egy körben mindenkinek meg kellett mondani, hogy azon  túl, hogy katolikusok vagyunk legszívesebben,  melyik felekezethez érezzük magunkat  legközelebb és meg is kellett indololni. Ebéd után elmentünk Torockóba. A hegyek közötti falu gyönyörű volt. Felmentünk a hegyoldalba is, hogy ráláthassunk a falura.  Amikor hazaértünk tábortüzet raktunk. A tűzön szalonnát és kürtőskalácsot sütöttünk. 12 egész kürtőskalácsot készítettünk és énekeltünk a tűz körül. Az estét megint közös imával (zsolozsma, saját szavas könyörgés, ének) zártuk.

2010. augusztus 12.

Ez a napunk is kirándulós nap volt. Már Pista bácsi (Gyurás István SJ) is megérkezett. Reggelinél szendvicseket kentünk, majd útra keltünk a tordai sóbányához. A sóbányában 10-12 fokos hideg volt. Szenzációs volt a hatalmas föld alatti tér, benne a sóképződményekkel és csónakázó tóval. Az idegenvezetőnk is nagyon jófej volt. Elmentünk a Tordai hasadékhoz is. Nem lehetett végig menni rajta, mert a megáradt víz elsodorta a hidat. De addig elmentünk és a sziklafalak között megettük a maradék kürtöskalácsot. Páran átgázoltak a folyón és úgy mentek haza, a többiek meg sétáltak még, fölülről megnézték a hasadékot és hazajöttek. Itthon hideg dinnyét ettünk. Este vacsora volt aminek végén felköszöntöttük születésnaposunkat Barbarát, és névnaposunkat Klárit. Utána összegyűltünk és „hitvitáztunk“.  A dolog lényege az volt, hogy nekünk katolikusoknak érvelni, vitatkozni kellett Danival, aki a különböző, általunk kiválasztott felekezetek nézeteit képviselte. Ima után filmet néztünk.

2010. augusztus 13.

Az utolsó napon a reggeli után a témánk a II. Vatikáni Zsinat volt. Ablaknyitás a világra. A tanítás második felében Pista bácsi beszélt Jézus emberségéről, „Hogyan tanult Jézus hinni?“ címmel. Megint activityztünk a tanult latin fogalmakkal. Ebéd után pakolás volt. Négykor elkezdtünk készülni a záró szentmisére. Nagyon ünnepélyes volt, énekekkel, olvasmányokkal, reflexiókkal.  Előkészítettük a vacsorát, és ettünk. Vacsora után köszönetet mondtunk egymásnak. Énekeltünk és bepakoltunk a kocsiba. Még megnézegettük közösen a fényképeket, amik a hét folyamán készültek.

2010. augusztus 14.

Útrakeltünk, hazatértünk. (lejegyezte C. Anna, köszönjük)

 

Jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy civil szervezetként számon tart bennünket Baranya Megyei Önkormányzat ésa „Baranyai Élménykörút” elkészült „elemeit” bemutató kirándulásra ill. megnyitó ünnepségre mi is kaptunk meghívót a Ferling PR Kft.- keresztül (Farkasné Németh Krisztina ügyféligazgató 72/512-372  20/402-9506) Az Élménykörút Bikali Rendezvényén, mely egyszerű vendéglátást, solymász és lovagi bemutatót is tartalmazott, 2010. augusztus 04.-én (szerda), Kovács István, az Orfűi Aquapark2010. augusztus 12.-én (csütörtök) tartott nyitórendezvényén a Tumpek házaspár képviselte egyesületünket. A svédasztalos fogadás minden igényt kielégített, azon azonban egy kicsit csodálkoztunk, hogy az Aquapark létesítményeit (élménymedencék, csúszdák, stb.) kipróbálására lehetőség nem volt, a fürdőruhákat feleslegesen vitték el.

 

 

 

 

Egyesületünk által átvállalt tábori kiadásaink elérték a 670e Ft-ot, mely összeg csökkentése érdekében a Pécs Város Önkormányzat által kiírt pályázatra a táborunkról összeállított anyagot 2010.08. 24.-én adtuk be. (100 e Ft-ot ítéltek meg, köszönjük, aki a kicsit nem becsüli… Nov 05.-én leadott elszámolásunkat nov 18.-án elfogadták.)

 

Rövid beszámoló a 2010.08.28.-i túráról:
Tegnap délelőtt hat család (D., I., K.L., M., S., V.) főleg az apróságokkal megrakottan gyülekezett a megbeszélt helyen, hogy egy kis autós kirándulást tegyen az un. Baranya háromszög déli csücskén.
Már 11 óra is elmúlt mire első állomásunkra, Kölkedre megérkeztünk. Ahogy a falu szélén álló tábla is jelezte, a gólyák földjére. Ugyanis a falu egyik eldugott kis utcájában található a Fehér gólya múzeum. Egy régi, szép udvarral ellátott, fehérre meszelt falusi ház. Az udvaron egy-két gólyafészek, illetve kezdemény, valamint egy pici - szinte pancsolószerű vízzel teli "tavacska".
Gondoltam, pár perc alatt végigszaladunk a házon, aztán már megyünk is tovább. E helyett majdnem egy órát töltöttünk el úgy a múzeumban, hogy minden percét élveztük, gyerekek és felnőttek egyaránt. Egy kedves, fiatalasszony (vagy lány?) úgy vezetett be minket a gólyák (fészkek, szaporodásuk, vonulásuk ...) rejtelmeibe, hogy folyamatosan érdekes, új információk birtokába jutottunk. Élvezetesen, minket is bevonva mutatta be ennek a szép és nekünk magyaroknak oly kedves - sok versben megénekelt - madárnak az életét, küzdelmeit a természet törvényeivel szemben. Az autókba pattanva pár perc után már az udvari határátkelőnél várhattunk a sorunkra - mindkét oldalon. Bár nagyon sok idő nem ment el a toporgással..., de mégis elgondolkodtató, hogy milyen áldás és jó érzés tud lenni, amikor az ember úgy közlekedhet szerte Európában, hogy nem kell "Passport kontroll !" felszólításokra feszíteni, kényszeredetten mosolyogni, hanem valóban átélhető a határok nélküli világ élménye. Milyen jó érzés volt Esztergomban is csak úgy "átvonatozni" egy városnéző kis szerelvénnyel Párkányba, hogy még csak lassítani sem kellett. Persze ilyenkor azért bennünket fura érzések kerítenek a hatalmukba - érthetően. Milyen kár, hogy már nem a miénk? Mikor lesz már ez is másképp? ... Nos, szerintem a fő kérdés nem az, hogy milyen nemzeti színű zászló lobog a "tanácsházán", hanem, hogy tudunk-e egymásnak testvérei lenni. Akkor is, ha a politikusaink össze-vissza képesek keverni a dolgokat, mi tudunk-e a másik nyelvet beszélő, más kultúrát képviselő emberre úgy tekinteni, mint aki épp olyan kedves Isten előtt mint a "mieink"?  Valamint legfőképpen, megy-e tovább az élő hit, a kereszténység igaz világa megy-e tovább, határon innen s túl? Én sokszor csak elszégyellem magam a környező népek élő hitét látva (persze tudom, hogy a kép nem ilyen egyszerű ...). Na innen kezdve még sok minden leírható, átbeszélhető lenne, de nem ez a beszámoló célja. Tehát ugorjunk vissza az autóba.

A határon átérve egy kis kocsikázás után - közben szép, takaros falvak, szépen művelt kertek - egy kis hegytetőn, egy emlékmű melletti parkolóban álltunk meg. Kicsit előre sétálva az emlékmű (II. világháborús szovjet emlékmű, kis mása a budapesti Szabadság szobornak) előtt pazar panoráma terült elénk. Alattunk a Duna kanyargott és egy kis falu (Kiskőszeg-Batina) partjait mosta. A faluból (vagy városból?) a folyón átívelő híd már Szerbiába vezetett. A folyó túloldalát, a partot szép kis nyaralók, házikók övezték. A legszebbnek viszont az a sűrű erdővel borított, tőlünk északra elterülő hatalmas erdőség jelentette - benne a Mohács sziget -, mely az elmúlt évtizedek nem mindig jószomszédi viszonyainak "köszönhetően" megőrizte érintetlenségét, dús, élénkzöld lombjainak áthatolhatatlan világát. Szembe velünk a Ferenc csatorna ömlik a Dunába, mintegy érzékeltetve az ember természet-átalakító munkáját, mely hol javunkra, hol a kárunkra válik. A távolban pedig a Mecsek ormai néznek ránk, rajtuk jól felismerhetően a pécsi tv-toronnyal.
Három országra látunk rá, három nemzet épületei fénylenek felénk. De mitől fénylenek az emberek arcai? A békesség-szerzés szelleme alakítja őket vajon? És a miénk mitől fénylik?
Néhány fotó, vidám gyerekjelenetek, aztán máris indulunk tovább, hiszen már dél is elmúlt.
Színtiszta magyar falvakba érkezünk. Vörösmart, ahol a házak homlokzatán a felíratok legtöbb helyen még magyar nyelven tájékoztatnak bennünket. A falu végén egyből már a következő falu házai jönnek. Csúza első háza egyben a nevezetes Kovács-csárda, mely elsősorban halétkei miatt kedvelt megállóhelye az éhes vendégnek. Mintha csak egy bajai csárda vendégei lennénk. Vegyes halászlé 4-5 személyes, lángról hozott bográcsban, házilag gyúrt tésztával tálalva, kis cseresznyepaprikákkal kiegészítve. A lében szinte megáll a kanál, mélyvörös színe híven tükrözi a szakács magyaros természetét. Miközben a felnőttek győztek eleget tenni a szíves kínálásnak, a gyerekek a ház előtti kis játszóterületet vették kezelésbe - miután elfogyasztották a palacsintájukat.
Na itt már kicsit nehéz volt felállni, de menni kellett, hiszen a Duna vízét még nem is érintettük. Egy zötykölődős út végén a folyó egyik holtágához érkeztünk. Egy-két pecás az út mentén, a közelben fiatalok kitelepülve bömbölgetik a zenegépeiket - ugyan azokat az "internacionális" számokat, mint idehaza - mellette a tipikus balkáni, utánfutós mobil-kemencében pedig sütik a húsokat (?) ...
Egyébként a táj szinte beszél az elmúlt századok viharairól. Hányan kerestek már itt hűsítő pihenőt, vagy éppen erre bujkáltak az ellenség előtt ? ... Mindenesetre most nekünk, de főleg a gyerekeknek, a csobbanás lehetőségét kínálja ez a csendes vizű partszakasz. Pár perc és a gyerekek egy-két felnőttel a nyomukban már önfeledten lubickolnak a vízben. Csak az eleredő eső vet véget a viháncolásnak. Gyors törölközés és már indulunk is a határ irányába.
A határtól pedig már mindenki ment a maga útján, teli hassal és legfőképpen teli élményekkel.
Szép volt!  Köszönet a szervezőknek! (lejegyezte: Smici)
 

2010.08.24.-énkelt levelében értesített bennünket az APEH, hogy a 2009 é vi adóbevallások során, a Borostyán Egyesület részére felajánlott 1%-ok összege várhatóan 166.993 Ft. Köszönjük mindenkinek, aki tevékenységünket támogatásra alkalmasnak minősítette!

Szeptember 28.-án átutalták a Borostyán Egyesület számlájára az adó 1% felajánlásokat, összesen 166 993 Ft-ot. A felajánlóknak ezen úton is köszönöm, köszönjük. A hivatalos elszámolás szerint a nyári nagycsaládos táboraink résztvevői költségeit csökkentjük a mindenkori felajánlásokból.
 

2010.10.15.J. család költöztetésében segítettünk páran (M.Zs., E.Zs. K.G., Sz.T. K.I.). Lehetett lépcsőn erősíteni, egyensúlyozni, szép kilátásban gyönyörködni itt is ott is, beszélgetni, no meg enni inni. (Az ígéret szerint ez még nem A házavató volt. (lejegyezte covi)

 

Melyik az a csapatsport, ahol a két küzdő csapat külön-külön térfélen van, így létre sem jöhet test-test elleni küzdelem, fiúk, lányok, anyukák, apukák egyaránt játszhatják, egyszerre mozgat át minden izmot és szórakoztat is (persze ha jó a társaság)? Megoldás: röplabda. Egyesületünk által támogatott közösségben igen népszerű ez a sport, kb. 20 éve tudjuk milyen jó, az első pályázati nyereményünkön (2001 ben) röplabdát és hálót vásároltunk. Minden családi táborozás során nagy röpi meccseket játszottunk vagy a már meglevő, vagy az általunk létrehozott pályán. 2009-től egyre gyakrabban béreltük ki a Gesztenyési volt iskolaépület tornatermét egy-másfél órás röpizésre. Aztán egyikünk kitalálta: készítsünk hálótartót és állítsuk fel a szabadban, így jó időben jó levegőn, többen tudunk játszani, felfelé nem a plafon, hanem az ég a határ és teremdíjat sem kell fizetnünk. Internetes tájékozódás következett, aztán tervzsűri, aztán árajánlatok kérése (megriadás az ajánlatoktól-ki fogja ezt kifizetni, ennyiért is megcsináljuk?) Egyesületünk persze tudott a dologról, mivel Alapszabályában rögzített célokhoz tökéletesen passzolt az elgondolás: egészséges életmód, közösségépítés, példamutatás fiataloknak stb., a számla kifizetését magára vállalta (persze az elnökség egyhangú döntésével).  A kiválasztott gyártó megfelelő minőségben elkészítette a többfunkciós (lábtenisz, tollaslabda, női/férfi magasságú röplabda háló) tartóvasakat. Az udvar más célú használhatósága érdekében csak az alapcső részek lettek bebetonozva, ebbe lehet használat előtt belecsúsztatni az oszlopokat. A felavatást az első, majd a második héten is megakadályozta az esős időjárás. Aztán elérkezett a nagy nap 2010.10.11. hétfő. Szaki esküvőjéről ránk hagyott pezsgőt a felállított háló mellett pukkantottuk el majd a koccintást követően tízen (A.L., A.Lné, B.B., B.J., K.I., K.Iné., L.I., Sz.T., T.F. V.P. ) avattuk fel, próbáltuk ki új kincsünket, ami sokkal többet ér számunkra, mint a számla összege. Köszönjük az ötletgazdának, a tervezőnek, a kivitelezőnek az alkotást, bízom benne sok izgalmas és szórakoztató órát tölt majd el fiatal és felnőtt a jó levegőn, röplabdázással. Az óraállítást követően ismét a teremben játszunk, de eggyel több okunk van már, miért várjuk majd nagyon a tavaszt… (lejegyezte KI)   

 

2010.10.21.-éna tavalyi évhez hasonlóan gyerek évad megnyitó "fesztivált"tartottak a gyerekcsoport felelősök szervezésében a Gesztenyési iskola tornatermében. A nézőtér megtelt izgatott gyerekekkel, szülőkkel, majd – filmvetítés, színpadi előadás formájában megjelent az „Oroszlánkirály”.  Az előadás a tervezett célján túl rávilágította figyelmünket, arra is, hogy gyermekeink nevelésében vallott (elvileg hasonló) elveink is széles skálán húzódnak, az elvek gyakorlatba történő átültetéséről nem is beszélve. Az előadást követő napokban több email született ebben a témában, de több beszélgetés is ehhez a témához kapcsolódott. Ha már működött volna a belső fórumunk, bizonyára még jobban…. 

 

2010.10.23-án tartottuk idei harmadik pársuli (házasság karbantartó) összejövetelét a 7627 Pécs, Gesztenyés u. 34. ház nagytermében. A téma: Szexualitás volt. Az átlagos 9-10 házaspárhoz képest ezen az összejövetelen 12 házaspár vett részt. A bevezető gondolatok után Pál Ferenc egyik előadásának részletét hallgattuk meg felvételről. Megtudtuk, hogy a testi kapcsolat a meghittséggel együtt fejlődik, ez fordítva nem igaz, mert a szexualitás erőltetésével a meghittség nem fejlődik…… Az intimitás és a függés között igen nagy a különbséf…..Az intimitásban megváltoznak a cserefolyamat arányai……a meghitt kapcsolatban önmagamat akarom kifejezni azzal, hogy adok, a Te az Én részévé válik, így amikor Neked adok, Én is kapok……… . Nálam a véletlenek összjátáka eredményezi, hogy kések, másoknál személyiségi hibából ered.. (?) A férfiaknak a házasság egészség szempontjából is fontos(abb). Végül egy önmagát hosszú éveken át megfigyelő lány bölcsessége: „NEM A PASI HOZZA MEG A BOLDOGSÁGOT, HANEM A BOLDOGSÁG HOZZA MEG A PASIT.”

 

Budapesti kirándulás

2010.11.03-án az egyesület szervezésében 9-16 éves gyerekek, összesen 20-an, három felnőtt kísérővel egy nagyon tartalmas és élményekben gazdag kiránduláson vett részt Budapesten. A mikrobuszokkal már az utazás is közösségformáló hatású volt, hiszen a három órás utat a gyerekek végig beszélgették oda-vissza egymással.

Megérkezésünk után az egész csapat együtt „nézte” végig a Láthatatlan kiállítást a Városligetben. Az egy órás utazás vak vezetővel a teljes sötétségben feledhetetlen élmény volt. Valódi tapasztalatot élhettek át a látók milyen a látás hiányában más érzékszervek segítségével tájékozódni, ismereteket gyűjteni. A teljesen sötét bárban vakokkal beszélgetve rendelhettek a gyerekek üdítőt, csokoládét. Komoly szemléletformáló hatása volt ennek a programnak, megvalósulhatott a másság legyőzése a megélt egységben.

A közös program után kettévált a társaság, a nagyobbak interkulturális és történelmi ismereteiket bővíthették az interaktív Ramszesz Kiállításon, a kisebbek pedig több órás felfedező túrát tehettek a természettudományok világában a Csodák Palotájában. A gyerekek mindent kipróbáltak, és örömmel láttuk, hogy érdeklődésük a részletekre is kiterjed. Van türelmük elolvasni a szöveges magyarázatokat, hogy jobban megértsék a látottakat.

Hasznosan telt az őszi szünetnek ez a napja. (Lejegyezte: M. Ági és Tamás)

 

2010.12.24. A Pécsi Pálos templomban ebben az évben is sok-sok kisgyermeknek, felnőttnek  segítette a karácsonyi ráhangolódását (no meg az otthon maradt angyaloknak a karácsonyfa díszítését) az egyesületünk által támogatott „Gesztenyési Közösség” fiataljai által előadott betlehemes játék. A 31 szereplős (2,5 évestől-14 évesig) élvezetes, zenével színesített előadás főszervezője T.-né B. Zsuzsi volt, ezúton is köszönjük Neki, a szereplőknek, a zenészeknek a felkészülést, előadást és nem utolsó sorban a szereplők szüleinek a próbákra szállításokat.

 

2010.12.30.-án  a Gandhi Gimnázium gyönyörű tornacsarnokában Meszesen 16.00-17.00-ig a gyerekek (12-14 éves korig bezárólag) aztán a profik (14 fölötti tehetséges fiataljaink és tehetséges – még megfelelő energiát felmutatni tudó apukák) évzáró focidélutánt tartottak. A két és fél órás terembérlést egyesületünk fizette.

 

Egyesületünk 2010-ben is biztosított úszási lehetőséget a Pécsi Hullám uszodában a támogatott családok tagjai részére. Az év során 39e Ft-ot fizettünk ki belépőkre.  

 

Az Egyesületünk által támogatott családok körében 2010 évben a következő kisgyermekek születtek: Sch. Noémi Eszter (6. gyermekként), 10/03/27., D. Kincső Mária (4. gyermekként) 10/10/09., továbbá egy ikerpár, Sz. Soma és Borbála 10/12/20. (3.-4. gyermekként) Kórházból való hazatérésüktől (ill. nagymami gondoskodás után) kb. két hétig előre meghatározott, vállalt napokon a kismamáknak ebédet szállítottunk/szállítunk, levéve vállukról a főzés terhét. A kismamák és családjaik komatál (-fpr–) rendszerű segítése a babák születését követően, pályázatoktól függetlenül működik.